Belebukott a miniszterelnök a tragédiába

Váratlanul bejelentette lemondását Valdis Dombrovskis lett miniszterelnök és kormánya szerdán. Az államfő elfogadta a lemondást.

MD
2013. 11. 27. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő szóvivője közölte: a hirtelen lemondás hátterében a múlt csütörtöki rigai baleset áll, amelyben 54 ember vesztette életét, amikor beomlott egy bevásárlóközpont teteje. A politikus a lépéssel „politikai felelősséget vállalt” az incidensért – fogalmazott a szóvivő.

Andris Berzins államfő elfogadta a lemondást, és megkezdte egy olyan új miniszterelnök-jelölt keresését, akinek az lesz a feladata, hogy új kormánykoalíciót hozzon össze – közölte az elnöki hivatal.

Dombrovskis 2009 óta vezette a balti országot, 2011 óta liberális-konzervatív Egység Pártja a Reform Párttal és a nacionalista Nemzeti Szövetséggel kötött koalícióban kormányzott. Ő volt eddig a leghosszabb ideig kormányzó miniszterelnök Lettország történetében. Javára írják, hogy a balti ország elkerülte az államcsődöt.

Amikor miniszterelnök lett, a lett gazdaság mély recesszióban volt. Dombrovskis húsbavágó költségvetési csökkentéseket és határozott szerkezeti reformokat vezetett be a Nemzetközi Valutaalap és más nemzetközi szervezetek követeléseivel összhangban. Ennek nyomán a lett gazdaság ismét növekedni kezdett, sőt az elmúlt két évben az EU leggyorsabban növekvő gazdaságává vált.

A rigai tragédia után a kormány bírálatok kereszttüzébe került. A lett emberi jogi biztos is úgy nyilatkozott, hogy a kabinetnek vállalnia kell a felelősséget, és a miniszterelnöknek fontolóra kell vennie lemondását.

Kedden este Rihards Kozlovskis belügyminiszter közölte, hogy kész benyújtani lemondását, ha a tragédia felelőseinek személyét nem derítik ki, és nem nyerik el méltó büntetésüket. Andris Berzins köztársasági elnök gyilkosságnak nevezte a szerencsétlenséget.

A tetőomlás okát eddig nem sikerült megállapítani, noha a rendőrség azonnal tüzetes vizsgálatot indított. A feltételezhető okok között szerepel a hanyag tervezés, a szabványnál silányabb építőanyagok és a korrupció.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.