Berlusconi kizárása megerősíti az olasz átkot

Berlusconi szenátusi mandátumának szerdai visszavonásával véget ért egy húszéves politikai korszak.

MD
2013. 11. 28. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mindannyian jobban örültünk volna egy másfajta, kevésbé keserű befejezésnek, magunk, a nemzet méltósága, valamint a külföld felé mutatott kép miatt is” – írta Stefano Folli az Il Sole 24 Ore című pénzügyi napilap hasábjain. „Nem kérdés, hogy a tegnapi nappal véget ért egy húszéves időszak, amelynek főhőse, jóban és rosszban, éppen az a férfi volt, akit a szenátus tegnap kizárt tagjai közül” – tette hozzá Folli.

A Corriere della Sera című lap szerint a kizárás „megerősíti az olasz átkot, amely lehetetlenné teszi, hogy traumák és gyűlölködés nélkül záruljon egy politikai korszak”. Az újság ezzel Bettino Craxi tunéziai száműzetésben meghalt szocialista miniszterelnök távozására céloz. „Berlusconi számos ellenfele felelős ezért a végért, de persze súlyos felelősség nehezedik az exkormányfő vállára is” – tette hozzá a Corriere della Sera.

Ezzel szemben a La Repubblica című baloldali napilap üdvözölte a tényt, hogy „végeredményben még a leghatalmasabb olasz politikusok sem bújhatnak ki a jogállam demokratikus szabályai alól, és a törvény mindenkire egyaránt vonatkozik”.

A La Stampa című újság ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy Berlusconi kizárása nem feltétlenül jelenti politikai karrierjének végét. „Ugyanakkor kizárása a parlamentből olyan kellemetlen helyzetbe hozza a politikust, hogy ha nem is ez jelenti a véget számára, akkor is egyértelműen egy gyors hanyatlás kezdetét” – összegezte a lap.

Berlusconi kizárását egy új törvény tette lehetővé, amelynek célja a politikai élet megtisztítása. A jogszabály meghatározza, hogy minden, jogerősen több mint két év börtönbüntetésre ítélt törvényhozót ki kell zárni a parlamentből. A 77 éves Silvio Berlusconit a Mediaset-ügyben adócsalás miatt négy évre ítélték, de ebből hármat elengedtek egy korábbi amnesztiatörvény értelmében. Olaszország egyik legmeghatározóbb politikusa emellett a következő hat évben nem indulhat választásokon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.