A romániai egyetemista szervezetek szövetsége (ANOSR) az oktatási törvényben is előírt hatszázalékos részesedést követel a hazai össztermékből a tanügy számára. A demonstráció szónokai szerint az utóbbi években Románia már a bruttó hazai termék három százalékát sem fordította az oktatásra.
Az egyetemisták arra panaszkodnak, hogy a fejkvóta folyamatos csökkenését a felsőoktatási intézmények különböző illetékek növelésével, és újabbak bevezetésével ellensúlyozzák, így a beiratkozástól a könyvtárig és a kollégiumtól az államvizsgáig mindenért fizetniük kell.
Az ANOSR felhívására több ezer diák vonult fel Bukarestben és az ország másik tíz egyetemi központjában. Azt követelték, hogy állítsák vissza a költségvetési támogatást a 2008-as szintre, emeljék meg a kollégiumok és étkezdék szubvencióját. Elmondásuk szerint a kétszáz lejt (14 ezer forint) alig meghaladó szociális ösztöndíj kollégiumi és étkezési költségeik felét sem fedezi.
Múlt szerdán a tanügyi szakszervezeti szövetség (FSLI) felhívására több ezer pedagógus tüntetett a román fővárosban. A tüntetők 50 százalékos béremelést követeltek a pályakezdőknek, és állást foglaltak a hazai össztermék hat százalékát kitevő költségvetési támogatás mellett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!