Egyhangúlag elvetették a nyugdíjreformot

A francia szenátusban a jobb- és a baloldal is egyhangúlag a nyugdíjreform ellen szavazott kedden.

NT
2013. 11. 05. 21:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánytöbbséget alkotó szocialisták azért szavaztak nemmel, mert a kommunisták és a jobboldali ellenzék módosító indítványokkal gyakorlatilag átírta a nemzetgyűlés által már elfogadott kormánypárti törvényjavaslatot, s ez volt az egyetlen eszközük arra, hogy elutasítsák az új változatot.

A kormánypárti tervezet legfőbb javaslata a járulékfizetés időtartalmának meghosszabbítására vonatkozott, de ez az ellenzéki és a kommunista szenátorok módosítóival gyakorlatilag kikerült a szövegből. A kormány csak kis többséggel rendelkezik a szenátusban, a kommunisták és a jobboldal pedig egészen más okokból ellenzi a tervezetet.

A parlament két házának vegyes bizottsága szerdán ül össze egy közös szöveg megfogalmazására, amelyet a nemzetgyűlés november 19-től, a szenátus pedig november 25-től vitat meg újra, s valószínűleg elveti azt. Az utolsó szót a nemzetgyűlés mondja ki, így feltehetően a kormánypárti képviselők december elején dönthetnek a javaslat végső változatáról.

A francia kormány az elmúlt húsz év ötödik nyugdíjreformját tervezi bevezetni, amelynek értelmében a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a járulékfizetés időtartama 2035-ig fokozatosan 43 évre növekedne.

A nyugdíjkorhatárt három évvel ezelőtt Nicolas Sarkozy előző, konzervatív államfő emelte fel a korábbi 60-ról 62 évre, amely ellen az azóta kormányra került szocialisták támogatásával a szakszervezetek milliós tüntetéseken tiltakoztak.

Utóda, Francois Hollande kizárta a nyugdíjkorhatár újabb emelését, mert az szerinte „büntetné azokat, akik fiatalon kezdtek el dolgozni”. A reform célja azonban nem változott: az újraelosztáson alapuló és jelentős deficittel küszködő nyugdíjrendszer finanszírozhatóságának biztosítása. Becslések szerint a hiány 2020-ig elérheti a 20 milliárd eurót (5966 milliárd forintot).

A francia nyugdíjrendszer európai összehasonlításban nem annyira nagyvonalú. Bár a nyugdíjkorhatár alacsonyabb, mint máshol – 62 év –, a teljes összegű nyugdíjhoz legalább 41,5 év munkaviszonnyal kell rendelkezni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.