Együttműködésről tárgyalt Bajnai Pozsonyban

Az Együtt 2014 és a Most-Híd jövőbeni együttműködési lehetőségeit tekintette át Bajnai Gordon és Bugár Béla.

NT
2013. 11. 29. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két politikus több olyan témáról tárgyalt, amelyek terén pártjaik jövőbeli szakmai együttműködése gyümölcsöző lehet – áll a szlovák–magyar párt pénteken kiadott közleményében.

A találkozón egyebek mellett szó volt a kisebbségi iskolák fejlesztéséről és a szlovák szaktárca által előkészített közoktatási törvény negatív következményeiről, vagyis arról, hogy a jogszabály az alacsony diáklétszámú vidéki iskolák, köztük több magyar oktatási nyelvű intézmény bezárását hozhatja magával.

Bugár Béla az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kisebbségi iskolák fejlesztésével kapcsolatban megállapították, hogy a szlovákiai magyar iskolákat több helyütt kedvezőtlenül érintette a Magyarországról érkező oktatási-nevelési támogatás kifizetési módszerének megváltoztatása.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó iskolásoknak folyósított támogatást a korábbi gyakorlattal ellentétben 2011 óta nem az egyes oktatási intézmények szülői szövetségei kapják, hanem közvetlenül a szülők.

A Most-Híd elnöke elmondta: a találkozón szó esett arról, hogy a két párt a „szélsőséges erők elleni harc” terén is kész együttműködni. Ezt a szélsőséges erők mindkét országban, valamint Európában is tapasztalható megerősödése teszi indokolttá – tette hozzá. Elmondta: Bajnai Gordonnal egyetértettek abban, hogy a kettős állampolgárság kérdésének mielőbbi megnyugtató rendezése Szlovákiában mindkét fél érdeke, és nem tűr további halasztást.

„Évek óta arról hallunk, hogy a kettős állampolgárság kérdését meg fogják oldani, aztán minden egyes miniszterelnöki találkozón vállveregetésen kívül nem történik semmi” – jegyezte meg Bugár Béla, hangsúlyozva, hogy nem csupán beszélni kellene a megoldásról, hanem valóban orvosolni kellene a helyzetet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.