„Én mi rosszat tettem Amerikának?”

Malalával ellentétben a dróntámadásban megsérült Nabilát nem látták szívesen az amerikai kongresszusban.

2012. október 24-én egy pilóta nélküli repülőgép szelte át az eget Észak-Vazirisztánban, és megtámadta a nyolcéves Nabila Rehmant, testvéreivel és nagymamájával együtt – meséli Nabila történetét az Aljazeera.com. A család épp a falu melletti mezőn dolgozott, a nagymama az okraszedés – az okra vagy gombó egy trópusi-szubtrópusi növény – tudományára okította a gyerekeket.

A kicsik egyszer csak meghallották a CIA által működtett drónok zaját, ugyanazokét a gépekét, melyek egyébként naphosszat követték őket a pakisztáni falvakban, majd két hangos csattanás hallatszott. A vadászgép szabadon engedte halálos rakományát, és a Rehman gyerekek élete egy pillanat alatt rémálommá változott. Heten megsebesültek, a nagymamájuk pedig a szemük láttára vesztette életét. A tragikus eseményt követően azonban sem bocsánatkérés, sem magyarázat, sem jóvátétel – már amennyire az lehetséges volna – nem érkezett.

Nemrégiben Nabila tanár édesapjával és 12 éves bátyjával Washingtonba utazott, hogy elmondja történetét és válaszokat kapjon a történtekkel kapcsolatban. Sajnos azonban hiábavaló volt a hosszú és akadályokkal teli utazás az USA-ba, mivel Nabilára és családjára nem sok figyelmet fordítottak az „ígéret földjén”. A kongresszusi meghallgatásukon, ahol vallomást tettek, csupán 5 képviselő jelent meg a 430-ból.

Bár a tolmácsot megríkatta a család története, az amerikai kormány úgy döntött, nem törődnek az őket ért csapással. Nabiláék nemhogy válaszokat nem kaptak, a legtöbben meg sem akarták hallgatni őket. Érdekes, mondhatni szimbolikus adalék az ügyhöz, hogy azontúl, hogy az amerikai kormány nem hajlandó meghallgatni azokat az embereket, akiket elvileg meg akar védeni, Barack Obama a Rehman család vallomása alatt éppen a Lockheed Martin fegyvergyártó cég vezérigazgatójával tárgyalt.

Malala Juszufzajt tavaly október 9-én tálib fegyveresek megpróbálták megölni, miközben hazafelé tartott az iskolai busszal. Több lövés is eltalálta, fején életveszélyes sérülést szenvedett. Pakisztánban műtötték meg, utána rögtön Nagy-Britanniába szállították utókezelésre. Ott szerencsésen felgyógyult, jelenleg Birminghamben él és tanul.

Újrakezdte a harcot a lányok oktatásáért, és létrehozta a nevét viselő Malala Alapot. A lányt sokan a Nobel-békedíj egyik legnagyobb esélyesének tartották, végül nem ő nyerte meg, azonban ő a valaha volt legfiatalabb személy, akit Nobel-díjra jelöltek. Malala megkapta az Európai Parlament Szaharov-díját októberben. Az életéről szóló könyv október 8-án jelent meg világszerte, Magyarországon is.

Érdemes összevetni a Nabila Rehman esetét a pakisztáni tálibok által megsebesített Malala Juszufzajéval. Míg Malalát lelkesen ünnepelte hősiességéért a nyugati média és a politikusok, addig Nabila csak egy újabb arctalan áldozattá vált, akinek életét tönkretette az évtizedesre nyúló amerikai háború. A hozzáállásbeli különbség oka nyilvánvalónak tűnik. Malalát mivel a tálibok áldozata volt – egyébként teljesen ellentétes tartalmú megnyilatkozásai ellenére – a háború szószólói remekül fel tudták használni propagandájukhoz. A fiatal lány esete remekül tudja „igazolni” az USA és szövetségeseinek vérontását. Sokat elárul az ügyről, hogy azok, akik a lány nevével és képével ellátott szimbólumokkal „hitelesítik” az amerikai katonai beavatkozást az iszlám világban, még arra sem veszik a fáradságot, hogy meghallgassák véleményét a témáról.

Amint azt a Washington Post munkatársa, Max Fisher megfogalmazta: a Malalát körülvevő rajongás nem is annyira róla és a hozzá hasonló lányok helyzetének javításáról szól, inkább egy könnyű megoldás a Nyugat számára, melynek segítségévél a jó és rossz fiúk harcára egyszerűsítheti a konfliktust, magukat természetesen a jó fiúk szerepébe helyezve.

No de hogyan passzolhatna ebbe a képbe Nabila? Ha a tárgyalás nélküli kivégzések, a dróntámadások és a kínzások valóban mind részei annak „jó ügynek”, amelyet Pakisztán és Afganisztán felszabadításának neveznek, akkor hol van a minimális együttérzés a számos Nabilához hasonló lány irányába? A válasz megint csak nyilvánvaló: az együttérzés csak azoknak jár, akik az ellenségnek köszönhetik tragikus sorsukat. Malalát – feltehetőleg akarata ellenére – könnyű volt megtenni az amerikai háborús erőfeszítések arcának, míg számtalan olyan lányt, mint Nabila, továbbra is terrorizálnak és meggyilkolnak majd ebben a vég nélküli háborúban. Nabilából nem lesz híresség, és díjakat sem kap majd. A vallomását még csak meg sem hallgatták.

Ha vették volna a fáradságot arra, hogy megtiszteljék figyelmükkel a kilencéves lányt, akkor végre meghallhatták volna azokat a kérdéseket, melyeket millió más áldozat is ugyanúgy fel szeretne tenni: „Úgy hallottam azokat üldözik, akik rosszat tettek Amerikának. Én mi rosszat tettem? A nagymamám mi rosszat tett nekik? Én nem csináltam semmit.”