Európában semmisíthetik meg a szíriai fegyvereket

Az Egyesült Államok latolgatja, hogy tengeren semmisítenék meg a szíriai vegyi fegyverek egyes alkotóelemeit.

SzV
2013. 11. 20. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság amerikai kormányzati tisztviselőkre hivatkozva arról írt, hogy Washington olyan terveket vizsgál, amelyek szerint a szóban forgó fegyverekhez szükséges vegyi anyagokat egy hajóra szállítanák. A megsemmisítés ezután történne a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) felügyeletével. A már bevetésre kész fegyvereket ettől elkülönítve semmisítenék meg – közölték a források.

Több ország – a múlt hét végén Albánia – már elutasította, hogy mindez területükön történjen. Legutóbb a német kormány közölte, hogy kész közreműködni a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében, de ahhoz nem járul hozzá, hogy a fegyvereket Németországba hozzák.

Az OPCW a múlt héten hagyta jóvá a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének részletes tervét, de egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik országban lesz ennek a helyszíne. A szervezet egy név nélkül nyilatkozó forrása még a tiranai elutasítás bejelentése előtt azt mondta, hogy Washingtonnak van tartalék jelöltje. Albánia mellett korábban Belgium és Franciaország is felmerült lehetséges helyszínként.

Az OPCW közleménye szerint 2014. február 5-ig el kell szállítani Szíriából és „a lehető legbiztonságosabb, leggyorsabb módon” meg kell semmisíteni az országban összegyűjtött 1300 tonna szarint, mustárgázt és egyéb mérgező anyagot, kivéve az izopropanolt, amely a szarin egyik fő alkotóeleme, és ezt magában Szíriában semlegesítenék. Ezek közül a legveszélyesebb anyagokat már december 31-ig el kell elszállítani az országból.

A szíriai hatalom által bejelentett vegyifegyver-gyártó létesítményeket december 15. és 2014. március 15. között kell felszámolni. A legveszélyesebb anyagokat 2014 áprilisáig, a többit pedig az év június 30-ig kell megsemmisíteni – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.