Haiyan: a káosz az úr

1744-re nőtt a tájfun áldozatainak a száma, de a végleges adat várhatóan ennek a sokszorosa lesz.

WL
2013. 11. 12. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóságok és az ENSZ becslése szerint mintegy tízezren vagy annál is többen halhattak meg a pusztító tájfunban, amely múlt pénteken csapott le a szigetországra. A viharban legalább két és fél ezren megsérültek, több mint kétezer embert eltűntként tartanak számon.

Leyte tartományban – ahol a tájfun a legnagyobb pusztítást végezte – számos vihar sújtotta településre még kedden sem tudtak eljutni a mentőcsapatok. Egyes félelmek szerint a halálos áldozatok száma csak Tacloban városában öt számjegyű lehet. „Leginkább az aggaszt, hogy mennyi helyről nincs még semmilyen információnk. Amikor ekkora csönd van, akkor általában nagy a baj” – mondta egy amerikai segélymunkás az NBC televíziónak.

A szélvihar Délkelet-Kínában és Észak-Vietnamban is károkat okozott, sokan meghaltak. A Hszinhua hírügynökség arról számolt be kedden, hogy több mint ezer iskolás és tanár rekedt a víz fogságában Kuanghszi Csuang autonóm terület egyik falujában. A tanintézet földszintjét másfél méteres víz árasztotta el. Kuanghsziban 25 ezer embert kellett kitelepíteni a tájfun miatt.

Helyszíni jelentések szerint a Fülöp-szigeteken napokkal a természeti csapás után is káosz uralkodik, sok településsel nem sikerült helyreállítani a közlekedési és távközlési összeköttetést, a segélyek kiosztása akadozik. Tacloban városát zűrzavar jellemzi: az önkormányzat gyakorlatilag nem működik, a kórházi dolgozók vagy családtagjaikat mentik, vagy élelem után kutatnak a betegek ellátása helyett, a település közel 300 fős rendőri kontingenséből pedig csupán húszan jelentkeztek munkára a katasztrófa után.

Jelentős gondot okoz a fosztogatás és a rossz biztonsági helyzet is, ami miatt egyes jelentések szerint a hadsereg repülői több katonát szállítanak Taclobanba, mint segélyt. A segélyszállítmányokat helyenként fegyveresek védik. „Gyakorlatilag a hadsereg az államhatalom egyetlen szerve, amely jelenleg működik itt. Ez nem jó, nem lenne szabad átvennünk a kormány szerepét” – mondta egy Fülöp-szigeteki katona a Reuters hírügynökségnek.

Az Egyesült Államok kedden a Fülöp-szigetek partjaihoz vezényelte a George Washington repülőgép-hordozót és négy másik hadihajót, hogy segédkezzenek a mentési munkálatokban. A hajóraj a tervek szerint két-három napon belül ér a katasztrófa helyszínére, ahova Nagy-Britannia is küldött egy hadihajót. A George Washington korábban a 2004-es indonéziai cunami idején is részt vett a mentésben. Az amerikai hadsereg hétfő óta repülőkkel segédkezik az élelmiszer-, ivóvíz- és gyógyszersegélyek célba juttatásában a Fülöp-szigeteken.

Az ENSZ eddig 25 millió dollárt (5,5 milliárd forintot) szabadított fel sürgősségi alapjából a szigetország számára, több fejlett ország egyenként néhány millió dollárt ajánlott fel a károk helyreállítására.

A Fülöp-szigeteki hatóságok összesítése szerint legalább kétmillió embert érintett a múlt héten lecsapó Haiyan tájfun, amely az eddigi egyik legsúlyosabb volt (a széllökések helyenként elérték a 378 kilométeres óránkénti sebességet is). A szupertájfun a szigetország 41 tartományában okozott károkat, legkevesebb 23 ezer épület romba dőlt vagy megsérült, s egyes tengerparti települések romhalmazzá váltak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.