Izrael leállítja 20 ezer lakás megépítését

A terv hatására nem gyarapodnának a ciszjordániai zsidó lakótelepek.

2013. 11. 13. 6:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A miniszterelnök utasította Uri Ariel lakásügyi minisztert, hogy vizsgálja felül az előzetes egyeztetés nélkül meghozott összes olyan intézkedést, amely 20 ezer ciszjordániai telepes lakás megtervezésére vonatkozik.” A terv hatására „nem gyarapodnának a ciszjordániai zsidó lakótelepek, az csak ártana ügyüknek, és szükségtelen konfliktust gerjesztene a nemzetközi közösséggel éppen egy olyan időszakban, amikor Izrael szövetségeseket akar szerezni” Irán ellen atomprogramja miatt – olvasható a miniszterelnöki hivatal közleményében.

A 20 ezer újabb lakás felépítésének terve – amelyet néhány órával korábban jelentettek be – „nyugtalanságot” váltott ki Washingtonból, és heves tiltakozást a palesztinokból, akik azzal fenyegettek, hogy ha Izrael nem vonja vissza az intézkedést, akkor kivonulnak a vele folytatott béketárgyalásokról.

A Háárec című izraeli lap által kedden ismertetett új pályázati felhívások értelmében Izrael Ciszjordánia számos zsidó települését bővítené az utóbbi évtizedek gyakorlatához képest szokatlanul nagyszámú otthon egyidejű megépítésével. A döntés sokak szerint megkérdőjelezte az izraeli tárgyalási szándék komolyságát a július végén újraindult béketárgyalásokon. Száeb Erekat palesztin főtárgyaló a francia hírügynökségnek kijelentette, Abbász elnök megbízta őt, közölje a közel-keleti kvartettel és az Arab Ligával, hogy „ha Izrael nem vonja vissza újabb telepbővítési döntéseit, az a békefolyamat végének hivatalos bejelentését jelentené”.

A lépés „súlyosan nyugtalanít minket (...), megdöbbentett bennünket ez a bejelentés, s jelenleg magyarázatot igyekszünk kapni az izraeli kormánytól” – jelentette ki Washingtonban Jennifer Psaki külügyminisztériumi szóvivő. Psaki nem győzte hangsúlyozni, hogy Washingtont nem tájékoztatták előre az újabb telepépítési tervekről. Megerősítette az amerikai diplomácia hagyományos álláspontját az ügyben – amelyet John Kerry külügyminiszter is hangoztatott múlt heti közel-keleti körútján –, miszerint Washington illegitimnek tartja a telepépítési tevékenység folytatását a megszállt palesztin területeken. Kerry akkor visszautasította azokat az állításokat is, amelyek szerint a palesztinok hallgatólagosan elfogadták volna a telepépítések folytatását, palesztin foglyok szabadon engedéséért cserébe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.