Kína könnyít a családtervezési politikáján

A döntések a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának kedden véget ért harmadik plenáris ülésén születtek.

2013. 11. 15. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntések a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának kedden véget ért harmadik plenáris ülésén születtek. A plénumnak a reform elmélyítésére vonatkozó határozatairól pénteken hoztak nyilvánosságra részleteket. A központi vezetés már az év elején jelét adta, hogy a munkával átnevelést mint büntetési formát fokozatosan szeretné megszüntetni egy úgynevezett igazságügyi reform keretében.

Több tartomány saját hatáskörében már döntött az intézmények bezárásáról. Hivatalos közlés szerint 2008-ban mintegy 350 ilyen átnevelő intézet működött az országban 160 ezer lakóval. Bírósági ítélet nélkül, rendőrségi kezdeményezésre többnyire kisstílű bűnözők, tolvajok, prostituáltak, kábítószerfüggők, szerencsejátékosok gyűjtőhelyei voltak ezek a táborok, de a „nemzetbiztonságot veszélyeztető elemeket” is bezárhatták.

A kínai vezetés az igazságszolgáltatás reformjának keretében határozott arról is, hogy tovább csökkentik a halállal büntethető bűncselekmények körét, és szigorúbban lépnek fel a vallatásoknál előforduló kényszer, a fizikai erőszak alkalmazása és a bizonyítékok törvénytelen megszerzése ellen. A döntéshozók az állampolgárok jogsegélyezésének javítását is célul tűzték ki, jelentős szerepet szánva az ügyvédeknek a jog- és érdekvédelem hatékonyságának növelésében.

Újra és újra felröppentek a hírek

Az egykepolitika néven elhíresült több évtizedes családtervezési rendszer módosításáról az utóbbi időben újra és újra felröppentek hírek, de rendre cáfolták őket. Korábban már voltak könnyítések, illetve a vidéken élőkre és a kisebb nemzetiségekhez tartozókra enyhébb szabályok vonatkoztak. A legutóbbi engedmény úgy szólt, hogy ha mindkét szülő egyke, akkor a pár törvényesen két gyermeket vállalhat.

Ez a politika világszerte mindenekelőtt a vadhajtásairól – az erőszakos sterilizálásokról, a törvényellenes szelektív abortuszokról – vált ismertté. A rendelkezés betartatása kezdettől, az 1980-as évek óta nehézségekbe ütközik, az emberek sok helyütt fittyet hánytak a központi akaratra, a helyi végrehajtók, akiket számon kértek, viszont igyekeznek a hatalmi parancsnak engedelmeskedni. A kínai demográfusok azt állítják, hogy 1979 és 2011 között 400 millióval több gyermek született volna, ha nem vezetik be a korlátozást, és a világ népessége 2011 októbere helyett már 2006-ban elérte volna a hétmilliárdot.

A pártdokumentumból az is kiderült, hogy Peking változtatni kíván a jelenleg érvényes lakossági regisztrációs rendszeren, ami sok tízmillió ember – különösen a vándormunkások – számára jelent gátat, amikor a városokban keres megélhetést. Az úgynevezett hukou-rendszer új szabályaival könnyebbé válik majd a városba költözés, a család, a gyermekek regisztrációja, ami feltétele például egyes egészségügyi szolgáltatásoknak, az oktatásnak, illetve a lakáshoz jutásnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.