Meg akarták ölni az elnököt, életfogytiglant kaptak

A dalverseny idején reflektorfénybe került Azerbajdzsánt számos kritika is érte.

TK
2013. 11. 26. 0:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az azeri igazságszolgáltatás az ügyben korábban már hét másik gyanúsítottra egyenként 11-től 14 évig terjedő szabadságvesztést szabott ki.

A kaukázusi ország hatóságai tavaly májusban jelentették be, hogy meghiúsítottak a fővárosban egy, a dalverseny ellen készülő merényletet, és ezzel összefüggésben negyven gyanúsítottat őrizetbe vettek. A szélsőséges csoport első számú célpontja állítólag a rendezvénynek otthont adó koncertterem lett volna, de támadást készítettek elő Ilham Aliyev azeri elnök, valamint rendőrségi épületek, szállodák, mecsetek és más vallási helyek ellen is. Az akkori hivatalos közleményből kiderült, hogy a gyanúba keveredett csoport kapcsolatban áll Iránnal. A rendőrség nagy mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot is lefoglalt a szélsőségesektől.

Az Eurovíziós Dalfesztivál a volt szovjet tagköztársaság legnagyobb kulturális eseménye volt az ország 1991-ben elnyert függetlensége óta. A dalverseny idején reflektorfénybe került Azerbajdzsánt azonban számos kritika is érte: egyebek mellett az emberi jogok és az ellenzéki politikusok elnyomása, valamint a sajtószabadság megsértése miatt került nemzetközi támadások kereszttüzébe az országot vaskézzel irányító Aliyev, akit idén október 9-én választottak újra harmadik mandátumára a szavazatok mintegy 85 százalékával.

Nemzetközi megfigyelők egybehangzó véleménye szerint súlyos hiányosságok jellemezték az elnökválasztást, amely után az ellenzék az eredmények megsemmisítését követelte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.