Minősíthetetlen körülmények közt élnek a romák

A közelmúltig nem lehetett tudni, pontosan hány cigánytelep van Szerbiában.

WA
2013. 11. 18. 22:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltig nem lehetett tudni, pontosan hány cigánytelep van Szerbiában. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) felmérése azonban rámutatott, összesen 750 ilyen telep van, de csak egyharmadukban elfogadhatóak a lakhatási körülmények.

Dragoljub Ackovic, a szerbiai emberi és kisebbségjogi hivatal igazgatóhelyettese kiemelte, hogy körülbelül 400 ezer roma él minősíthetetlen körülmények között. „Ez az arány igen nagy, mert tudomásunk szerint Szerbiában összesen mintegy 600 ezer roma nemzetiségű ember él” – mondta Ackovic. Hozzátette, hogy a hivatalos népszámlálási adatokban csak 147 ezer roma szerepel, ami az „etnikai mimikri” nevű jelenségnek tudható be (eltitkolják származásukat a negatív diszkrimináció elkerülésére). Szerinte minél hamarabb fel kell mérni a telepek helyzetét, mert csak így lehet megoldani az ott élők problémáit.

Maja Lakic, a köztársasági lakhatási ügynökség vezetője szerint a többség nem akarja elhagyni otthonát, hanem azt szeretné, ha legalizálnák a létező telepeket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.