A koalíciós tárgyalások sikerétől függ a párt jövője és „a szociáldemokrácia következő húsz éve” – mondta Sigmar Gabriel, az SPD elnöke szombaton a párt lipcsei kongresszusát záró beszédében.
Az SPD óránkénti 8,5 eurós minimálbér bevezetését szorgalmazza. A német munkavállalók nagyjából 17 százaléka ennél kevesebbet keres. Kettős állampolgárságot csak uniós tagországok és Svájc állampolgárai szerezhetnek Németországban megkötések nélkül, ez főleg a több mint hárommillió török származású lakost érinti hátrányosan.
A szociáldemokrata párt megosztott a konzervatívokkal közös kormányzás ügyében, és nagy az elégedetlenség a harmadik hete zajló koalíciós tárgyalásokkal, mert a lényeges kérdésekben nem sikerült dűlőre jutni. Az elégedetlenség mellett a bizonytalanság is nagy, mert a választási program legtöbb pontját ugyan többségi társadalmi támogatás övezte, a 150 éve működő párt mégis a története második legrosszabb eredményét érte el a szeptemberi parlamenti választáson.
A kongresszuson számos küldött érvelt amellett, hogy az SPD-nek a választási eredménye alapján az ellenzékben van a helye, és meg kell adnia a lehetőséget Angela Merkel kancellárnak, hogy kisebbségi kormány élén bizonyítsa rátermettségét.
Az SPD legutóbb 2005 és 2009 között kormányozott együtt a CDU/CSU-val, a kancellár akkor is Angela Merkel volt. A közös kormányzás végére a szociáldemokraták választói támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt. Elsősorban ez a keserű tapasztalat magyarázza a megosztottságot az újabb közös kormányzással kapcsolatban.
A tervek szerint a koalíciós szerződést november végére dolgozzák ki. Az SPD-nél ezután kikérik a 470 ezres tagság véleményét, és akkor lépnek kormányra a CDU/CSU-val, ha a pártszavazáson a többség támogatja a koalíciós megállapodást. Ebben az esetben a kormány röviddel karácsony előtt alakulhat meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!