Orbán: Túl kell látni a határokon

Orbán szerint a magyarság megmaradásáért folytatott harc eszközei a nyelv, a hit és az identitás megőrzése.

WA
2013. 11. 17. 12:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán a külhoni magyarság megmaradásáért folytatott küzdelem eszközeként jelölte meg a nyelv, a hit és az identitás megőrzését. „A felvidéki magyarság is, hitem szerint, csak akkor maradhat meg magyarnak, ha képes nyelvét, hitét és identitását megőrizve szülőföldjén élni” – mondta a miniszterelnök.

Kifejtette: a református gyülekezetek a hosszú évszázadok során megértették, hogy megmaradásukat annak köszönhetik, hogy sikerült kialakítaniuk és megőrizniük saját közösségük tereit.

„A török hódoltság korában a régi katonai végvárrendszer helyett kialakult egy új kulturális mentsvárrendszer, amelynek két meghatározó intézménye volt, a templom és az iskola” – mutatott rá Orbán. Hozzátette: a magyarság megmaradásáért folytatott harcnak a Kárpát-medencében ma is ezek a legfontosabb színterei.

A kormányfő a rimaszombati templom felújításáról szólva kiemelte a magyar közösség abbéli jelentős szerepvállalását, ami véleménye szerint a helyi közösség erejét is megmutatta. „Ahhoz, hogy a templomaink és iskoláink megújuljanak, szükség van egy erős anyaországra is, amely képes túllátni saját határain” – hangsúlyozta.

Rámutatott: Magyarország kormánya 2011 és 2013 között összesen 119 határon túli templom és egyházi épület felújítását vállalta, ezek közé tartozik az a 23 felvidéki templom és egyházi épület is, amelynek felújítását több mint 60 millió forinttal segítette az anyaország.

A jövőre alapkőletételének 230. évfordulóját ünneplő rimaszombati református templomot részben önerőből, részben különböző támogatások, köztük a magyar kormány anyagi segítségével sikerült felújítani. A 13 éve kezdődött felújítás a napokban fejeződött be, annak során az 1786-ra felépült templom külső és belső részét 270 ezer euró összköltséggel sikerült teljesen rendbe hozni.

Az ünnepi hálaadó istentiszteleten Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott püspök hirdetett igét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.