Phenjan a most ismertetett tervek szerint legkésőbb 2020 júniusában akarja felbocsátani első, rögtön másfél tonnás saját műholdját – adja hírül a Pravda orosz portál. Hamarosan ezután már sor kerülne az első ember nélküli Hold-expedícióra, 2040-re a Marsra, illetve aszteroidákra terveznek utakat. A megfogalmazásból nem derül ki, hogy ezt már észak-koreai űrhajósok hajtanák-e végre, vagy továbbra is űrszondákról lenne „csak” szó.
A Nemzeti Űrbizottság közleménye hangsúlyozza, hogy az országnak „biztonsági okokból” van szüksége arra, hogy komoly űrprogramot hajtson végre. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy Észak-Korea korábbi rakétakísérleteit is békés célú programokkal magyarázta Phenjan, miközben eléggé nyilvánvaló volt, hogy a kipróbált eszközök, amelyek olykor Japán felett is áthúztak, ballisztikus fegyverek voltak.
A módosított program céljaira az észak-koreai kormányzat 410 milliárd wont, vagyis 386 millió dollárt pluszban különített el. A Pravda által idézett szakértők szkeptikusak, mondván, az űreszközöket először ki kell próbálni, és csak utána remélhetők komoly eredmények.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!