Palesztin állam létrehozása mellett érvelt Hollande

A francia elnök a kétállami megoldás és Jeruzsálem megosztása mellett érvelt az izraeli parlamentben.

VZ
2013. 11. 18. 21:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli–palesztin konfliktus tárgyalásos megoldása mellett tette le a garast Francois Hollande. Javaslata szerint  Izrael és egy palesztin állam létezzen egymás mellett, és mindkettőnek Jeruzsálem legyen a fővárosa.

Emellett felszólította a zsidó államot az illegális telepépítések leállítására, mert azok veszélyeztetik a kétállami megoldást. A francia elnök ezt megelőzően Rámalláhban tárgyalt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, akit politikai realizmusa megtartására biztatott. Hollande kitért az iráni atomprogramra is: kijelentette, hogy Párizs nem hagyja Iránt atomfegyver birtokába jutni.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közvetlenül Hollande előtt mondott beszédében arra buzdította Abbászt, hogy szólaljon fel a parlamentben, és „ismerje el a történelmi igazságot”, miszerint „a zsidó népet és Izrael földjét közel négyezer éves kapcsolat fűzi össze”. Netanjahu kilátásba helyezte rámalláhi látogatását, valamint a kétállami megoldással kapcsolatban arra szólította fel a palesztinokat, hogy ismerjék el Izrael államot, ha azt akarják, hogy az izraeliek is elismerjenek egy palesztin államot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.