Személy-e a nagyvállalat? És ha igen, keresztény?

Személy-e egy nagyvállalat, és vonatkozik-e rá a vallásszabadság alkotmányos joga?

Kovács N. László
2013. 11. 27. 22:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét az Obama-féle egészségügyi törvényről tárgyal majd a magas bírói testület. A törvénytervezet ugyanis kiköti, hogy a nagyobb cégek által dolgozóiknak nyújtott egészségügyi biztosításnak kérésre fogamzásgátlót is tartalmaznia kell. Az egyházak és más, vallásos kötődésű civil szervezetek – például egyetemek, alapítványok – felmentést kaptak a kötelezettség alól, de a piacon, profitra működő cégek nem. Egy ilyen vállalat, a Hobby Lobby nevű barkácsüzletlánc támadta meg a törvényt, a legfelsőbb bíróságnak pedig el kell döntenie, hogy a cégekre és tulajdonosaikra is vonatkozik-e a vallásszabadság.

A Hobby Lobby oklahomai cég, jelenleg Amerika-szerte 600 üzlettel és több mint 13 ezer alkalmazottal rendelkezik. A barkácsüzlet családi vállalkozás, jelenleg is az alapító, David Green és fiai vezetik. Greenék minden szempontból igyekeznek keresztényi módon működtetni cégüket: vasárnap soha nincsenek nyitva, az éves haszon tizedét jótékony célokra fordítják, és folyamatosan igyekeznek emelni a béreket, a kezdő fizetés most óránként 14 dollár, ami majdnem kétszer több, mint az amerikai minimálbér.

A mélyen vallásos tulajdonosok hitelvei közé azonban a fogamzásgátlás bizonyos formái nem férnek be: az óvszerrel vagy a hagyományos hormontablettákkal nincs bajuk, annál inkább az úgynevezett „esemény utáni” módszerekkel, mivel ezek esetleg megakadályozhatják a már megfogant embrió megtelepedését a méhben, és ez szerintük abortusz – így az élet kioltása.

Ha nem tartják be a törvényt, az milliós bírságokhoz vezet, Greenék ezért bírósághoz fordultak a fogamzásgátlással kapcsolatos rendelkezés megszüntetéséért, mivel szerintük az sérti őket vallásuk szabad gyakorlásában.

A kormányzat határozattan elutasítja ezt a vélekedést, szerintük az, hogy egy nő használ-e fogamzásgátlót, a legkevésbé sem tartozik a főnökére. „A törvényt úgy alkottuk meg, hogy ezekről az egészségügyi kérdésekről a nő és az orvosa döntsön. Senki más nem szólhat bele, sem a kormány, sem alkalmazóik” – fogalmazott Jay Carney elnöki szóvivő.

Hasonlóan vélekedik a két vezető napilap, a The New York Times és a The Washington Post is. „Valóban veszélyben a vallásszabadság: azoké az alkalmazottaké, akik esetleg másként hisznek, mint főnökük” – mutat rá az előbbi.

Másként vélekedik a konzervatív National Review. „Ha egy család szeretne pénzt keresni, akkor már dobja sutba meggyőződését? Minden amerikainak joga van hozzá, hogy vallási elveinek megfelelően vigye üzletét” – fogalmaz a lap hasábjain Michelle Malkin. A jobboldali szerző rámutat, akinek nem tetszik a Green család meggyőződése, az ne dolgozzon nekik, vagy ha fogamzásgátlót szeretne, vegye meg a saját pénzén.

A morális kérdéseken felül az ügy egy másik felettébb érdekes problémát is felvet: azt, hogy személynek számítanak-e a vállalatok. A döntés tulajdonképpen ezen áll vagy bukik, hiszen egy „természetes személynek” joga van a vallásszabadsághoz, egy „jogi személynek” azonban nem feltétlenül.

Az ügyben a Green-család javára döntő kerületi bíróság arra utalt ítéletében, hogy mivel a cégeket megilleti a politikai véleménynyilvánítás joga (a 2010-es híres Citizens United döntés óta), ezért ugyanígy jár nekik a vallási szabadság is.

Nem mindenki ért egyet azonban a magyarázattal. Egy pennsylvaniai kerületi bíróság például elutasított egy hasonló keresetet. „Egyszerűen nem tudunk rá magyarázatot találni, hogyan tudna egy vállalat vallásos tevékenységet gyakorolni” – indokolta a döntést a bíró.

(The New York Times, nytimes.com, The Washington Post, washingtonpost.com, National Review, nationalreview.com, Fox News, foxnews.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.