Benigno Aquino államfő vasárnap érkezett a leginkább érintett Tacloban városába, és az éjszakát is ott töltötte.
Források szerint az elnök úgy döntött, hogy egyelőre a térségben marad, és mindaddig nem utazik vissza Manilába, amíg az ott élők százezreinek ellátása nem halad a megfelelő módon. A hétfői nap folyamán az étel-, illetve az ivóvízosztást kívánja felügyelni.
Az elmúlt napokban a kormányt rendkívül heves bírálatok érték a segélyek nehézkes szétosztása miatt. A Fülöp-szigetek középső részén fekvő Taclobanban lassan halad a halottak temetése, a járványok elleni védekezés, valamint az eltűntek utáni kutatás.
A november 8-i tájfunnak a Fülöp-szigeteki kormány adatai szerint 3633 halálos áldozata van, több százezer épület megsemmisült vagy megrongálódott. Az eltűntként nyilvántartottak száma 1179, a sérülteké pedig 12 500. Az ENSZ becslése szerint 9-13 millió ember lehet a kárvallottja a természeti katasztrófának, és hárommillió ember vált hajléktalanná a csaknem 100 milliós lakosságú országban.
Miközben már folyamatosan és gyorsan érkezik élelem, ivóvíz, sátor, valamint az orvosi segítség a régióba, még rengeteg egyéb cikkre lenne szükség. A térség újjáépítése komoly kihívást jelent majd, amihez megfelelő irányítás és több millió dolláros támogatás kell – vélekedtek szakértők.
Cebu szigetére vasárnap megérkezett a brit haditengerészet Daring nevű rombolója, fedélzetén élelmiszert és orvosi felszereléseket szállított.
Az amerikai haditengerészet tájékoztatása szerint az amerikai hadsereg repülőgépei 186 kirepüléssel 1200 mentőmunkást juttattak el a katasztrófa sújtotta területre, és 2900 embert menekítettek ki onnan. Szombaton 118 tonna élelmet, vizet és sátrat szállítottak Taclobanba, Boronganba és Guiuanba, a tájfun által leginkább érintett területekre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!