Technológiai és tudományos témákról tárgyalt Szijjártó

Technológiai és tudományos kérdésekről folytatott tárgyalásokat Szijjártó Péter szerdán Brazíliában.

NT
2013. 11. 27. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában az államtitkár a fórumon elmondott beszédéből kiemelte, hogy a világgazdaságban végbemenő alapvető változások miatt Európa jelentősen veszített versenyképességéből, amit tovább súlyosbít az európai uniós tagországok jelentős eladósodottsága.

Európa hosszú időn keresztül „lehetőségei felett élt”, hiszen amíg a világ lakosságának 8 százalékával rendelkező kontinens a világ GDP-jének 25 százalékát állítja elő, addig itt osztják szét a világ szociális jóléti kiadásainak 50 százalékát – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Elmondta, hogy Magyarország ebben a helyzetben új stratégiát választott, amely sikeresnek bizonyult: az arányos adórendszer bevezetése, a vállalatok adóterheinek csökkentése, a felsőoktatás, a szociális rendszer és a munkajogi szabályozások átszervezése nyomán Magyarország csökkenti államadósságát, növeli a foglalkoztatottságot, és bekövetkezett a növekedési fordulat. Magyarország versenyképességének fenntartható növelését továbbra is az innovációra épülő termelő szektorok – autóipar, elektronikai ipar, gyógyszeripar – fejlődésére alapozza – mondta előadásában az államtitkár.

Szijjártó Péter a nap folyamán tárgyalt Glaucius Olivával, a Brazil Tudományos és Technológiai Fejlesztési Tanács elnökével.

A brazil kormány a Tudomány határok nélkül elnevezésű program keretében a következő öt évben százezer brazil hallgató egyéves külföldi ösztöndíját finanszírozza. Idén szeptemberben 432 brazil egyetemista kezdte meg tanulmányait magyar felsőoktatási intézményekben, 2014 februárjától pedig újabb 1000 brazil egyetemista érkezik Magyarországra.

Az államtitkár elmondta: egyeztetett a 2014 szeptemberétől induló újabb ösztöndíjas program kibővítéséről, a mérnöki, informatikai, orvosi és természettudományi képzések mellett a humán és gazdaságtudományi képzések bevonásáról. A közeljövőben várható magyar nyelvi képzések indulása két brazíliai egyetemen, és egyeztetések folynak brazil intézet létrehozásáról az ELTE-n – közölte az államtitkár.

Tájékoztatott arról is, hogy megbeszélést folytatott Jacob Palisszal, a Brazil Tudományos Akadémia elnökével a magyar–brazil technológiai együttműködés elmélyítéséről.

Szijjártó Péter találkozott Eduardo Vieirával, a Rio de Janeiro állam gyáriparosait tömörítő szövetség (FIRJAN) elnökével is.

Brazília Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere Dél-Amerikában. A külkereskedelmi forgalom tavaly elérte a 490 millió dollárt úgy, hogy a magyar export 24 százalékkal nőtt. Mivel az agrárium részesedése mindössze 4 százalék a brazil GDP-ből, ezért tér nyílik a magyar élelmiszerexport növelése előtt, emellett komoly kereslet mutatkozik magyar vízgazdálkodási megoldások, orvostechnikai műszerek, gyógyszerek és innovatív lakásépítési, valamint környezetvédelmi technológiák iránt – mondta nyilatkozatában az államtitkár.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.