A kiütés szó hallatán a legtöbben a bokszringre, azon belül is a földön fekvő, eszméletét éppen elvesztő sportolóra gondolunk. Edwin Valero például összes győztes meccsét KO-val zárta le, Vitalij Klicsko 87, George Foreman 84 százalékban végzett ily módon ellenfelével. Manapság már felsorolni is nehéz lenne azokat a küzdősportokat, ahol a látványos kiütés egyértelmű célja a feleknek, persze nem könnyű egy jól helyezett, állcsúcsra mért ütéssel lezárni a mérkőzést.
Az utcán ritkábban találkozni tökéletesen kivitelezett karmozdulattal, a borgőzös hangulatban egymásnak esők közül is inkább a komolyabb sportmúlttal bíró erőszakosodóknak sül el a keze olykor-olykor. Talán le sem kell írni, de a kiütés emberéletet is veszélyeztethet, ha jól irányzott a pofon. Főképp, ha az áldozatot teljességgel felkészületlenül éri a támadás.
Az Egyesült Államokban több hírportál is arról írt a napokban, hogy horrorisztikus divat terjed az utcán: bandákba verődő fiatalok heccből találomra kiválasztott emberekre támadnak, akiket egyetlen csapással próbálnak meg kiütni (knockout game), majd elszaladnak a helyszínről. Egy denveri hírportál szerint az új „sport” a keleti parti városokban terjed leginkább, de már a nyugati partvidéken is egyre szaporodik a támadások száma. A rendőrség úgy véli, az unatkozó tinik új játékáról lehet szó.
Alig két hete New Yorkban megsokasodtak a knockout game-ek. A hatóságok, miután zsidó származású áldozat is szerepelt a sértettek között, gyűlölet-bűncselekményként kezdtek foglalkozni az ügyekkel. A rasszista, antiszemita szálat egy New York-i igazságügyi kutatóintézet munkatársa is megerősítette. Időközben azonban kiderült, hogy a kiütések nem kötődnek kizárólag bőrszínhez vagy valláshoz, ugyanis fekete és fehér fiatalok is akadtak az elkövetők között.
Kiütés király, jegesmedve támadás, bombázás. A Wikipédián fellelhető szócikk szerint ilyen megfelelői is vannak az erőszakos szándékú, utcai kiütés játéknak. A legkorábbi esetet a Massachusetts-i Cambridge-ben jegyezték fel, még 1992-ben. A helyi fiatalok megtámadták Yngve Rausteint, aki belehalt a rá mért ütésbe. A brutális játék Európába is eljutott, Nagy-Britanniában 2013 nyarán követtek el hasonló módon bűncselekményt szigetországi fiatalok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!