25 évvel a merénylet után felelősségre vonnák a bűnösöket

A terrorista merénylet valamennyi felelősének bíróság elé állítását sürgette Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Líbia.

KG
2013. 12. 22. 7:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azt akarjuk, hogy e rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett terrorcselekmény valamennyi felelősét állítsák bíróság elé, és azt is meg akarjuk tudni, miért követték el tettüket” – áll a London, Washington és Tripoli által kiadott közös közleményben. „Vállaljuk, hogy maradéktalanul együttműködünk az ügy felderítésében. Teljes támogatásunkról biztosítjuk a nyomozókat, hogy befejezhessék a munkájukat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megerősítsük együttműködésünket. Üdvözöljük a brit és amerikai nyomozók következő líbiai látogatását, amelynek során megvitatják az együttműködés módozatait, az információk, a dokumentumok megosztását és a tanúk meghallgatását.”

A Pan Am légitársaság London–New York között közlekedő Boeing 747-es gépe 1988. december 21-én, a felszállás után 38 perccel a skóciai Lockerbie felett felrobbant, a repülőn lévő 259 ember – többségében amerikai utasok és a személyzet –, valamint 11 lockerbie-i lakos életét vesztette. A merényletben négy magyar is meghalt. 2003-ban Moammer Kadhafi líbiai vezető hivatalosan is elismerte országa felelősségét a merényletért, és több mint 2,7 milliárd dollár kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben egyetlen embert ítéltek el, Abdelbászet Ali Mohamed al-Megrahi volt líbiai titkos ügynököt, aki 2012 májusában halt meg Líbiában, miután három évvel korábban rossz egészségi állapota miatt szabadon engedték a skóciai börtönből.

A Kadhafi-rendszer 2011-ben történt bukása után a skót főügyész irodája hivatalosan kérte az új líbiai hatóságokat, hogy segítsék a nyomozást, az Egyesült Államok pedig az akta részleteihez kívánt hozzáférni. Az új líbiai hatóságok közölték, hogy fel kívánják tárni az igazságot a merényletről. Azóta brit és amerikai nyomozók is utaztak Líbiába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.