A közemberek is búcsút vehetnek Mandelától

Ismét végighaladt csütörtökön Pretoria utcáin a Nelson Mandela koporsóját szállító gyászmenet.

WA
2013. 12. 12. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint szerdán, csütörtökön is motoros rendőrök kíséretében ment végig a fővároson a koporsót szállító halottaskocsi. A gyászmenet a pretoriai katonai kórházból indult, majd egy óra múlva a dél-afrikai elnökségnek és kormánynak helyet adó pretoriai Union Buildings épületéhez érkezett.

Nelson Mandelát csütörtökön és pénteken is felravatalozzák a kormánypalotában, és ezeken a napokon már a közemberek róhatják le előtte kegyeletüket. Ebben az épületben tette le a hivatali esküt a politikus, aki 1994-től 1999-ig volt a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke. Szerdán számos külföldi politikai vezető és neves személyiség rótta le kegyeletét az elhunyt előtt.

Nelson Mandela koporsóját szombaton szállítják a Pretoriától körülbelül 1400 kilométerre délre fekvő Qunu faluba, ahol nevelkedett és élete vége felé visszavonultan élt. A polgárjogi harcost vasárnap helyezik végső nyugalomra Qunuban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.