Agyonkövezték volna a nőt, a rendőrök mentették meg

Vélhetőleg homoszexuális férje miatt akarták megölni az asszonyt.

GB
2013. 12. 10. 20:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Halíma keresztnevű asszonyt férje vádjai alapján ítélte kövezés általi halálra egy titokban működő tálib bíróság egy Kunduz tartománybeli településen – közölte a tartományi rendőrség szóvivője. A férj a feltételezések szerint saját neméhez vonzódott és titokban egy férfival folytatott kapcsolatot, s emiatt korábban eltaszította magától feleségét.

A rendőrök azt követően indítottak akciót Halíma megmentésére, hogy a nő rokonai bejelentették eltűnését. „A rendőrség a tálibok táborában egy átalakított épület egyik helyiségében talált rá az asszonyra, fogvatartói arra készültek, hogy megkövezik” – tette hozzá a szóvivő.

„A tálibok elmenekültek, a nőt sikerült biztonságba helyezni, jelenleg vizsgálati fogságban van” – közölte a rendőrségi illetékes.

Afganisztánban a tálibok 1996 és 2001 között fennálló uralma idején az elítélt házasságtörőket rendszerint agyonlőtték vagy halálra kövezték, a nők egyedül nem hagyhatták el otthonukat, a lányok nem járhattak iskolába, a férfiakat pedig arra kötelezték, hogy hosszú szakállt növesszenek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.