Blokád alá vonták az elnöki hivatalt

Nem engedték be csütörtök reggel az ukrán elnöki hivatalba az ott dolgozókat az épület előtt tüntetők.

MD
2013. 12. 05. 8:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatalomváltást követelő demonstrálók közölték a hivatalban dolgozókkal, hogy Viktor Janukovics elnök „szabadnapot” adott nekik, mivel ő sincs a hivatalában. Janukovics jelenleg Kínában folytat tárgyalásokat Hszi Csin-ping kínai államfővel, gazdasági és pénzügyi segítséget remélve az ázsiai országtól a fizetésképtelenség felé haladó ország – és saját hatalma – konszolidációjának érdekében.

A hazájában tömeges kormányellenes megmozdulásokkal küzdő elnök a találkozót követően a két ország stratégiai partnerségét hangoztatta, ugyanakkor a Kínától remélt több milliárd dolláros pénzügyi segély bejelentésére egyelőre nem került sor. Peking korábban – a Nemzetközi Valutaalap és Ukrajna nézeteltéréseit követően – tízmilliárd dolláros kölcsönt nyújtott Kijevnek, de az ukrán kormánynak a jövő évre további 18 milliárdra lesz szüksége, miközben a külföldi piacok nem hajlandók finanszírozni az állam adósságát.

Eközben Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helytettes egy tévéinterjúban kijelentette: a kormány nem zárkózik el az elől, hogy megvitassa az ellenzék és a tüntetők képviselőivel az elnök- és a parlamenti választások előre hozásának lehetőségét.

„Le kell ülnünk a tárgyalóasztalhoz, és meg kell vitatnunk minden hivatalos javaslatot, amit tesznek” – fogalmazott a kormány befolyásos, az államfőhöz közel álló tagja. Arra a kérdésre, hogy Janukovics ismeri-e a demonstrálók követeléseit, azt válaszolta: „az országban mindenki tisztában van azzal, miről van szó, és mit követelnek a tüntetők”.

Miközben csütörtök reggel a tüntetők egy néhány száz fős csoportja az elnöki hivatalhoz vezető utat állta el, mintegy ötszázan a kormányépülethez vonultak. Az ott tüntetők zöme a szélsőségesen nacionalista Szabadság párt zászlóit tartja a kezében. A parlament épületébe való bejutást viszont nem akadályozzák a hatalomváltást követelő demonstrálók.

A törvényhozás épületével szembeni parkban a kormány melletti ellendemonstráció néhány száz résztvevője szintén hosszabb tüntetésre rendezkedett be, ők is sátrakat állítottak fel. Helyszíni beszámolók szerint a rendőrök kordonokkal zártak le több utcát a hivatali negyedben. A kormány és a parlament épületéhez vezető utak közül egyet hagytak szabadon.

A Függetlenség terén, a kijevi demonstráció központi helyszínén a kora délelőtti órákban mintegy két-háromezer tüntető tartózkodott. Hordókban rakott tüzek mellett melegedtek, közben a kivetítőn figyelték az eseményekről szóló beszámolókat. A városházán berendezett melegedőben ételt, meleg ruhát osztanak, önkéntes orvosok látják el a betegeket. A szervezők ügyelnek a tisztaságra, takarítják a demonstrálók által elfoglalt alsó szintet. A tiltakozó akciók egyelőre békésen zajlanak, incidensekről egyelőre nem érkezett hír.

Elfogadhatatlannak nevezte mindenféle, de különösen az állam részéről megnyilvánuló erőszak alkalmazását Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Kijevben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri értekezletén mondott beszédében.

Az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a gyülekezés- és szólásszabadság az EBESZ meghatározó alapelvei közé tartozik, ez értékek tiszteletben tartása nélkül tartós demokráciát egyetlen országban sem lehet elérni.

Hangsúlyozta, hogy megkérdőjelezhetetlen Ukrajna európai integrációs elkötelezettsége mind a kormány, mind az ellenzék részéről. „Senkinek sincs joga egy másik állam belügyébe beavatkozni és befolyásolni orientációját” – szögezte le.

Az Egyesült Államok támogatja az ukrán népet, amely „Európában képzeli el a jövőjét” – mondta Victoria Nuland, az európai és ázsiai térségért felelős amerikai külügyminiszter-helyettes az EBESZ ülésén. „Ez az a pillanat, amikor Ukrajna vagy válaszol az emberek vágyaira, vagy magára hagyja őket” – hangsúlyozta, egyúttal óva intett a zűrzavartól és az erőszaktól.

„Felszólítjuk az ukrán kormányt, hogy hallgasson népe szavára, amely szabadságban akar élni – jelentette ki Nuland. – Az Egyesült Államok csak egy ilyen úton járó Ukrajnával hajlandó együtt dolgozni.” A kijevi épületnél, ahol az EBESZ külügyminiszteri értekezlete zajlott, mintegy húsz újságíró rendezett tiltakozó akciót a békés megmozdulásokon alkalmazott hatósági erőszak és a letartóztatások ellen.

Belügyi csapatokat vezényeltek a Krímből Kijevbe a rend fenntartása érdekében – közölte szerdára virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség. Jelentése szerint vasárnap és kedden a belügy-minisztériumnak alárendelt egységek több száz katonája indult útnak buszokkal Kijevbe, ahol napok óta tartanak a kormány távozását követelő tüntetések.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.