Dél-Szudán: új Ruanda egy új országban

Polgárháború dúl a világ legfiatalabb államában, a Dél-szudáni Köztársaságban – derül ki a The Guardian újságírójának riportjából.

Erre a kijelentésre azonban rácáfol a dinkákat és nuereket egyaránt soraiban tudó elnöki őrség, a „tigrisek” egykori tagjának beszámolója. A férfi Howdennek elmondta, miként vett részt a nuer etnikumú civilek elleni támadásban. „Akik nem voltak katonák, azokat elvitték, megkötözték a kezüket és lelőtték őket. A saját szememmel láttam, miközben ugyanazt az egyenruhát viseltem, mint ők” – emlékszik vissza az egykori tigris.

Arról is beszélt, hogyan tünteti el a holttesteket a hadsereg éjszaka, a kijárási tilalom ideje alatt: buldózerekkel teszik őket tömegsírba, vagy bedobják őket a Nílusba. Halászok beszámolói alapján a folyópart tele van halottakkal. „A számok hazudnak, mindenhol holttesteket látni” – mondta az elnöki őrség egykori tagja.

A hivatalos számok ötszáz halálos áldozatról szólnak, noha ennyi halott egy átlagos jubai kórházban is van – olvasható a cikkben. A holttestek számát a szakértők is tagadják: egy egészségügyi dolgozó szerint több tízezer halottról beszélhetünk.

Egy húszéves nuer tanuló arról beszélt a The Guardian újságírójának, hogyan fogták őt el. Miután megkérdezték a nevét dinka nyelven, és ő nem értette, bevitték a rendőrségre, bezárták több mint kétszáz másik nuer közé, majd az ablakokon keresztül fegyvert szegeztek rájuk és tüzet nyitottak. Úgy élte túl, hogy a holttestek között rejtőzött napokon keresztül.

A dél-szudáni erőszakos cselekmények azonnali beszüntetését követelte vasárnap Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki szerint a fiatal állam jövőjét veszélyeztetik az összecsapások. Barack Obama amerikai elnök pedig arra figyelmeztette Dél-Szudánt, hogy elveszítheti a nemzetközi segélyeket.

Korábban a nuer etnikumhoz tartozó felkelők ellenőrzésük alá vontak egyes olajmezőket, ami miatt kérdésessé vált, hogy zavartalan marad-e az ország olajtermelése.

Egy másik elmondta Howdennek, a katonák miként fogtak el tizenéves gyerekeket, kötözték össze a kezüket a hátuk mögött, majd végezték ki őket. Egy harmadik pedig arról számolt be, amikor az éjszaka közepén egy tank törte át a házuk falát és hajtott át egyéves unokahúgán.

Howden riportja szerint könnyű megállapítani, hol éltek korábban a nuer közösségek. A boltok bezártak, az árusok standjai porig égtek, a nyüzsgés megszűnt. Juba egykoron legnagyobb kerülete ma egy elhagyott házakkal teli kísértetváros. Fosztogatók járják a környéket, és visznek el mindent, amit tudnak. Csak törött műanyagszékek és üres tejesflakonok hevernek a porban.

Az a húszezer nuer, aki túlélte a jubai mészárlást, a város két ENSZ-bázisára zsúfolódott össze, miközben ezek a létesítmények segélyközpontokból szentélyekké váltak: a csomagok és testek kavalkádjában a szögesdróton lógó kézzel írott feliratok hirdetik: „az Úr a mi legfőbb védelmezőnk!”