A Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus halálhírét Jacob Zuma dél-afrikai elnök jelentette be az állami tévében a nemzethez intézett üzenetében. Közölte, hogy Mandela johannesburgi otthonában halt meg, békében távozott az élők sorából. Hozzátette, hogy állami temetésen helyezik végső nyugalomra, és egyben elrendelte, hogy országszerte eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat. Beszédében Zuma úgy fogalmazott, hogy Mandela távozásával az ország „elveszítette legnagyobb fiát”.
Az idős politikus az elmúlt egy évben sokat betegeskedett. Kiújuló tüdőfertőzése miatt június 8-án szállították kórházba, ahol szeptember elsejéig ápolták. Bár válságos volt akkor is az állapota, hazaengedték a kórházból, hogy johannesburgi otthonában kezeljék, ahol felkészültek intenzív ápolására. A politikus otthonát úgy alakították át, hogy ott intenzív kezelést kaphasson, ugyanolyat, mint azon a magánklinikán, ahol addig kezelték.
Nelson Mandelát 2012 végén és áprilisában is tüdőgyulladással kezelték egy pretoriai klinikán, közben pedig epekőműtétet hajtottak végre rajta. A faji megkülönböztetésen alapuló (apartheid) rendszer idején Mandela 27 évet töltött börtönben, ahol tüdőbajban megbetegedett. Az apartheid elleni küzdelem élharcosa, aki a fehér uralomból a demokráciába vezette Dél-Afrikát, idén júliusban töltötte be 95. születésnapját.
A Nobel-békedíjas Nelson Mandela élete alapján készült film novemberben került a mozikba Long Walk to Freedom (Hosszú út a szabadságig) címmel. Mandela történelmi életútja már több filmet és dokumentumfilmet ihletett.
Rolihlahla („aki bajba sodorja magát”) Mandela az Umtatához közeli Mvezo faluban, a xhosza nép thembu törzsében, törzsfőnöki családban látta meg a napvilágot 1918. július 18-án. Nyugati típusú nevelésben részesült, az iskolában tanárnőjétől kapta a Nelson keresztnevet. Felsőfokú tanulmányait a kizárólag feketék számára fenntartott Fort Hare Egyetemen folytatta, itt kezdett politizálni, ami miatt eltanácsolták, s végül a johannesburgi Witwatersrand Egyetemen szerzett jogi diplomát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!