A fellebbezésekről egy ötfős bírói testület döntött még hétfőn, ám a döntést csak kedden hozták nyilvánosságra. A bírák 21 fellebbviteli kérelemről határoztak, és mindössze egy esetben döntöttek úgy, hogy elfogadják a fellebbezést, 20 ügyet elutasítottak, így ezekben kivétel nélkül véglegessé válik a bíróság korábbi döntése.
A Jobbik elnöke az eredeti eljárásban azzal érvelt, hogy a Magyar Gárda Egyesület és az ugyanilyen nevű mozgalom egymástól függetlenül működött, az egyesület tagjai nem vettek részt a mozgalom tevékenységében. Emellett azt állította, hogy a magyar hatóságok nem bizonyították megfelelően, hogy az egyesület bárkinek a jogait is megsértette volna.
Vona beismerte ugyan, hogy a mozgalom által képviselt eszmék sértőek vagy megrázóak lehetnek egyesek számára, mindazonáltal szerinte nem jelentenek gyűlöletre buzdítást, összeegyeztethetőek a pluralizmus és tolerancia elveivel egy demokratikus társadalomban.
Az emberi jogi bíróság viszont azt állapította meg, hogy a Magyar Gárda Mozgalom a Magyar Gárda Egyesület részeként működött, nem volt attól független, a mozgalom megmozdulásai pedig alkalmasak voltak a félelemkeltésre, a megfélemlítő menetelések pedig egy „lényegében rasszista” jogrend megvalósítása érdekében tett első lépéseknek tekinthetők. A bíróság szerint a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása volt az egyetlen hatékony módja annak, hogy a hatóságok megszüntessék a Magyar Gárda Mozgalom által másokra jelentett fenyegetést.
A strasbourgi bírák azt is megállapították ugyan, hogy az egyesület feloszlatása drasztikus lépés volt a magyar hatóságok részéről, ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy a magyar bíróság a lehető legkevésbé „erőszakosan” rendezte az ügyet, és a hatóságok korábban többször is felhívták az egyesület figyelmét, hogy az általa támogatott Magyar Gárda Mozgalom tevékenysége törvénysértő.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!