Ez lehetett Kambodzsa egyik legnagyobb tüntetése

Hatalmas tömeg vonult utcára Kambodzsában az országot immár 28 éve irányító Hun Szen lemondását követelve.

2013. 12. 29. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A már második hete tartó ellenzéki tüntetéssorozathoz az utóbbi napokban csatlakoztak a sztrájkoló textilipari munkások, akik azt akarják elérni, hogy a kormány a jelenlegi havi 95 dollárról (20 ezer 500 forint) 160 dollárra (34 ezer 500 forint) emelje a minimálbér összegét. Bár a résztvevők pontos számát nehéz felmérni, bizonyos, hogy Kambodzsa történelmének egyik legnagyobb szabású tüntetése zajlott a fővárosban. A szervezők minden bizonnyal túlzó becslései szerint egymillió ember vonult utcára.

„Hun Szen és törvénytelen kormánya hall minket, nem vehetnek figyelmen kívül, a nép kimutatta a változás iránti vágyát” – mondta a demonstráción Sam Rainsy egykori pénzügyminiszter, a Kambodzsa Nemzeti Megmentéséért (CNRP) nevű ellenzéki erő vezetője. A tüntetés helyszíne a phnompeni Szabadság park volt, amelynek területén számos résztvevő már az ellenzéki megmozdulás december 15-ei kezdete óta táborozik.

 

A július 28-ai hivatalos választási eredmények megerősítették tisztségében a kormányfőt, akinek pártja idén 68 helyet szerzett a parlamentben az ellenzék 55 mandátumával szemben. Az ellenzék azt állítja, hogy Hun Szen csalással nyert, és addig bojkottálja a parlamenti munkát, amíg a kormány eleget nem tesz követeléseinek. A legnagyobb szakszervezet vezetője elmondta, hogy az országban működő mintegy hatszáz ruha- és cipőgyár közül kétszázban szünetel a munka. A kambodzsai export 80 százalékát a textilipar adja, mintegy félmillió embernek biztosítva munkát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.