Ezermilliárd dolláros növekedés jöhet

Fellendülhet a globális kereskedelem – a vámbürokrácia leépítését szavazta meg 160 ország a WTO-konferencián.

VZ
2013. 12. 07. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konferencia résztvevői elfogadták az áruforgalomra vonatkozó szabályokat, öt, agráriumot érintő dokumentumot szavaztak meg, köztük az élelmiszer-biztonsági megállapodást, illetve négy, a legfejletlenebb országok támogatásáról szólót.

A bali konferencián született egyezség a WTO első globális kereskedelmi megállapodása a szervezet megalakulása, 1995 óta. Egyes becslések szerint a megállapodás akár 1000 milliárd dolláros növekedést hozhat a világgazdaságnak. A megállapodás emellett megmenti a szervezetet az összeomlástól, és újraéleszti a bizalmat az iránt, hogy a WTO a 12 évig tartó eredménytelen tárgyalások után mégis képes leépíteni a világkereskedelmet akadályozó tényezőket. „Történelmünk során most első ízben a WTO valóban betartotta az ígéreteit" – hangoztatta Roberto Azevedo főigazgató a meghatottság könnyeivel küszködve.

A fejlődő országok, például India foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy csak lépésenként építsék le az agrárszubvenciókat. Négy év átmeneti időszakot kaptak, amíg még használhatják a hatósági árakat. Ezt egyebek között fejlesztési segélyek ígéretével próbálták ellensúlyozni a fejlett országok.

 

Vita tárgya volt a nemzetközi áruforgalom bürokratikus akadályainak leépítése, a vámszabályok módosítása is, Kuba pedig sokáig vétóval fenyegette a megállapodást, mert álláspontja szerint az nem járul hozzá a szigetország elleni amerikai embargó feloldásához.

A bali megállapodáscsomag révén pont kerülhet a világkereskedelem liberalizációjáról szóló dohai WTO-tárgyalásokra, amelyek 2008-ban rekedtek meg. A szombaton tető alá hozott átfogó kereskedelmi megállapodás lényege az, hogy a vámeljárások egyszerűbbé és átláthatóbbá tételével lebontja a nemzetközi áruforgalom fellendítése előtt álló akadályokat, felvázolja a világkereskedelem első globális reformját, és előirányozza a jogilag kötelező érvényű WTO-dokumentumok aláírását első ízben a szervezet megalakulása óta.

Roberto Azevedo november végén még úgy nyilatkozott, hogy 2013 végéig már nem lesz közös világkereskedelmi megállapodás.

Azevedo akkor arra figyelmeztetett, hogy a kudarcnak súlyos következményei lehetnek a világkereskedelemre nézve. Maga a WTO is rosszul fog járni, mert veszít a hitelességéből, és esetleg már csak egyfajta kereskedelmi bíróságként fogják kezelni, nem pedig olyan fórumként, ahol kereskedelmi megállapodásokat tudnak kötni a tagok. Azevedo ezért mindent megtett a tanácskozás sikere érdekében, tíz héten át koordinálta Genfben a világ különböző pontjairól érkezett kereskedelmi diplomaták maratoni tárgyalásait.

Nagy áttörésnek tartja Martonyi János külügyminiszter a világkereskedelem reformjáról szombat hajnalban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) konferenciáján megszületett megállapodást. A külügyminiszter, aki a héten részt vett a WTO-konferencián az indonéziai Bali szigetén, szombaton telefonon az MTI-nek azt mondta, az egyezség olyan kereskedelemkönnyítést tesz lehetővé, amely Magyarországnak is hasznos. Martonyi János elmondta: sokak várakozása ellenére jött létre a megállapodás, az eseményen ugyanis „borús volt a hangulat”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.