Arszenyij Jacenyuk, a legnagyobb parlamenti ellenzéki csoport vezetője újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy Janukovicsnak le kell váltania a Mikola Azarov vezette kormányt. „Csak abban az esetben vagyunk hajlandók tárgyalni, ha az elnök megteszi az első lépést” – mondta.
Szombat este a szél és a havazás ellenére mintegy húszezer tüntető gyűlt össze a kijevi Függetlenség terén, a szervezők viszont sokkal több emberre számítanak a vasárnapra tervezett megmozduláson. A múlt vasárnapi tüntetésen, amelyhez hasonlót most akarnak rendezni, mintegy 300 ezren voltak.
Péntek este is több tízezren gyűltek össze a téren, hatalomváltást követelve, az ország európai integrációjáért síkraszállva. A tüntetők egyre nagyobb területet vesznek birtokukba, a téren egyre több a sátor.
Reményét fejezte ki pénteken az ukrán kormányfő, hogy az Európai Unió segít az ukrajnai belpolitikai válság békés rendezésében. Mikola Azarov a Facebook közösségi portálon tette közzé üzenetét, amelyben a hatalomváltásért tüntetők melletti elfogultsággal vádolta meg a médiát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!