Ferenc pápa: A bajban kell erős kézzel cselekedni

Pápává választásáról, az egyházi reformokról és a Szentföldön tervezett útjáról is beszélt Ferenc pápa.

PR
2013. 12. 15. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Advent harmadik vasárnapján a hagyomány szerint a római plébániákról érkezett gyerekek kértek áldást a pápától azokra a gyermek Jézus-szobrokra, melyeket december 24-én a templomokban épített betlehemekben a jászlakba helyeznek. Az Úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében Ferenc pápa megköszönte a „bátor” gyerekeknek, hogy az esős idő ellenére eljöttek hozzá a Szent Péter térre.

A pápa úgy fogalmazott, az egyház nem szomorú emberek menedéke, hanem az öröm háza. Arra kérte a hívőket, hogy az emberi korlátok és tévedések ellenére, ne engedjenek az erőtlenségnek, ne tétovázzanak a nehézségeket és saját gyengeségeiket illetően. Éppen hogy a bajban kell erős kézzel, szilárdan megvetett lábbal cselekedni – hangsúlyozta a katolikus egyházfő.

A La Stampa torinói napilap vasárnapi száma interjút közölt az első római karácsonyára készülő Ferenc pápával. Az egyházfő elmondta, soha nem gondolta volna, hogy az idei ünnepeken a Szent Péter-bazilikában lesz. A Vatikánban és az egyházban indított reformokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a változásoknak mindenekelőtt lelkieknek kell lenniük, utána következhetnek az egyház szerkezetét érintő kezdeményezések.

Bejelentette, hogy a reformokkal megbízott bíborosi tanács a februári, immáron harmadik vatikáni tanácskozásán konkrét javaslatokkal fog előállni. A szintén februári konzisztóriumon szó lesz a katolikus elváltaknak a szentségekben való részesüléséről. A pápa szerint az IOR vatikáni bank reformja jól halad. Ami a nők papi szolgálatát illeti, úgy fogalmazott: a nőknek kell nagyobb értéket adni az egyházban, nem az egyházat megfosztani klerikális jellegétől.

Arra a kérdésre, hogy mit szól a vele szembeni marxista vádakhoz, Ferenc pápa azt válaszolta, ezek miatt nem sértődött meg, mivel számos marxistát ismert, aki jó ember volt, ettől függetlenül a marxista ideológia tévedés volt. 
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy készül a tavaszi szentföldi látogatásra. Emlékeztetett arra, hogy elsőként VI. Pál éppen ötven évvel ezelőtt, 1964-ben látogatott Jeruzsálembe.

A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa nem csak pénzzel segíti karácsonykor a szegényeket. Konrad Krajevski érsek, pápai főalamizsnás azt a megbízatást kapta, hogy a római menhelyeken telefonkártyákat osszon szét, valamint előre felbélyegzett lapokat, hogy a rászorulók, ha akarják, kapcsolatba léphessenek családjukkal, ismerőseikkel. Ezenkívül 4000 darab huszonnégy óráig érvényes menetjegyet is szétosztanak közöttük a római tömegközlekedésre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.