Halottak, milliónyi ember áram nélkül – vonul a Xaver

Ausztriában halálos balesetet okozott az orkán, Lengyelországban négyszázezer család maradt áram nélkül.

VZ
2013. 12. 06. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a TVN24 hírtelevízió szerint pedig mintegy százezer háztartásban szünetelt az áramellátás, a tűzoltóság ennél még komolyabb, mintegy 400 ezer családot érintő áramszünetről számolt be.

Az ország számos részén lezuhanó faágak és kidőlt fák szakították el az elektromos vezetékeket. Különösen Nyugat-Pomeránia és Szilézia régiókban okozott károkat a Németországból érkező orkán. A gdanski repülőtéren pénteken reggel valamennyi repülőjáratot törölték.

Az Észak-Európa felett tomboló orkán Ausztria északi részén is éreztette hatását, Felső-Ausztria és Salzburg tartományokban mintegy hatszáz tűzoltó dolgozott az éjjel kidőlt fák eltakarításán.

Salzburg közelében a reggeli órákban frontálisan összeütközött egymással egy turistabusz és egy teherautó, a teherautó sofőrje meghalt a balesetben. A feltételezés szerint egy erős széllökés átsodorta az útpálya másik oldalára a buszt, és a szemből érkező tehergépkocsi vezetője már nem tudott kitérni előle. Az autóbusz utasokat nem szállított. Felső-Ausztria hegyvidéki területein fokozott lavinaveszélyt jelentettek pénteken a viharos szél miatt.

Az Észak-Európa felett végigsöprő orkánt több érintett országban az elmúlt évtizedek legerősebb viharaként tartják számon. A Xaver csütörtökön Nyugat-Európában is halálos áldozatokat szedett.

Nagy-Britanniában csütörtökön két esetben is halálos áldozattal járó balesethez vezetett a rendkívüli vihar. Skóciában egy teherautó-sofőr vesztette életét, miután a szél feldöntötte a kamionját. Anglia középső részén, Nottingham közelében egy személyautó vezetője halt meg, amikor egy kidőlő fa rázuhant a kocsijára. A brit meteorológiai intézet 225 kilométeres széllökéseket is feljegyzett csütörtökön. A Temze folyó torkolatát a tengerár benyomulásától védő Thames Barrier gátat zárt állásba állították, hogy megvédjék a nagyvárost az áradástól.

Dánia nyugati részén egy 72 éves nő vesztette életét, amikor egy teherautót felborított a tomboló szél.
Hollandia területén nem okozott nagyobb károkat a vihar. A délkeleti Zeeland tartományban az Északi-tengeren az 1953-as nagy árvíz óta a legmagasabb, 3,99 méteres vízállást mértek péntek hajnalban. A vízügyi hivatal tájékoztatása szerint mintegy száz ellenőr figyelte a gátakat egész éjjel. A kilenc kilométer hosszú, két holland sziget között húzódó Oosterscheldekering gátat óvintézkedésként még csütörtökön lezárták.

Észak-Németországot csütörtök délután érte el a vihar. Az 1,8 millió lakosú Hamburg repülőterén csaknem valamennyi járatot törölték. A hivatalokban a szokásosnál korábban befejezték a munkát, az iskolákban pénteken is tanítási szünetet tartanak. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon. Pénteken reggel az utóbbi évtizedek legnagyobb vihardagálya tetőzött az északi-tengeri kikötővárosban. A belvárosi St. Pauli negyed több része víz alá került, nagyobb kár azonban nem keletkezett. Berlinben és a fővárostól északra rendkívül erős a szél és hófúvások is nehezítik a közlekedést, de mindenütt viszonylag jól megbirkóznak a természeti csapással.

Bár a Xaver orkán miatt kiürítették a brémai stadion alsó szintjét, és a telefonos kommunikáció is szünetel, de megtartják szombaton a Bayern München elleni mérkőzést a labdarúgó Bundesliga 15. fordulójában. Csütörtökön vészhelyzetet hirdettek a Werder arénájában, mivel attól tartottak, hogy a szomszédos Weser folyó kilép a medréből, ezért a létesítmény alsó szintjét a munkatársak és az önként jelentkezett szurkolók segítségével kiürítették, s a felsőbb emeletekre hordták a technikai eszközöket és a bútorokat is.

Végül a Xaver csak kisebb károkat okozott a térségben. „Nagy kő esett le a szívünkről, és köszönet mindenkinek a közreműködésért” – mondta Klaus-Dieter Fischer klubelnök. A Werder Bremen szombaton 15.30 órakor fogadja a címvédő és listavezető Bayernt.

Csehországban is több tízezer háztartás maradt áram nélkül, és országszerte súlyos közlekedési gondokat okozott a sűrű havazás, illetve az eső, és a sok helyen a jeges utakra dőlt fák. A Cseh Energetikai Művek (CEZ) vészhelyzetet hirdetett ki két északi, a lengyel határ mentén elterülő régióban.

Magyarországra 100 kilométeres széllökésekkel érkezik az északi sarkköri hideg levegő, ezért a meteorológiai szolgálat riasztást adott ki az ország csaknem egész területére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.