Hodorkovszkij kap egy kis aprót az orosz államtól

Tízezer euró kártérítést utalnak át a korábbi olajmágnásnak, majd zárolják is a számláját.

KG
2013. 12. 27. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy, az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozó forrás szerint ezt a pénzt azonnal zárolhatják is az orosz üzletember számláján, mert a múlt pénteken elnöki kegyelemmel szabadult és Németországban tartózkodó Hodorkovszkijtól az orosz adóhivatal 17 milliárd rubelnyi (112 milliárd forint) adót követel. A strasbourgi székhelyű emberjogi bíróság szerint ez a követelés jogtalan.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága július 25-én megállapította, hogy a Yukos (Jukosz) orosz olajcég volt főrészvényesével és üzlettársával, Platon Lebegyevvel szemben csalás és adóelkerülés címén emelt vádak megalapozottak voltak ugyan, az elítélésükhöz vezető oroszországi eljárás során azonban megsértették emberi jogaikat.

Mihail Hodorkovszkijt látnák szívesen az orosz államfői poszton a Pussy Riot tagjai – közölték az orosz punkegyüttes tavaly bebörtönzött, majd a héten szabadon engedett aktivistái pénteken moszkvai sajtóértekezletükön, ahol ismertették terveiket. Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina bejelentette, hogy jogvédő alapítványt hoznak létre és felajánlották együttműködését Alekszej Navalnij ismert ellenzéki vezetőnek is, akit az alapítvány feletti ellenőrzéssel bíznának meg. A szervezetben nem fogják a Pussy Riot márkanevet felhasználni – mondták.

A punkegyüttes tagjai, akiket az orosz elnök által kezdeményezett amnesztiának köszönhetően hétfőn engedtek ki a börtönből, illetve a börtönkórházból, korábban Mihail Hodorkovszkij orosz üzletembernek is együttműködést javasoltak az emberi jogok védelme területén.

Mihail Hodorkovszkij vasárnapi berlini sajtóértekezletén bejelentette, hogy nem kíván politizálni és nem akar az orosz hatalomért harcba szállni, de életét az Oroszországban fogva tartott politikai foglyok ügyének szenteli. Az üzletember a napokban üdvözölte Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina szabadon bocsátását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.