Kihirdették az új népszavazási törvényt

Így az eddigi ötven százalék helyett harmincszázalékos részvételi arány is elég lesz az érvényességhez.

WA
2013. 12. 15. 7:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogszabály szerint a választói névjegyzékben szereplők több mint fele helyett a választók több mint 30 százalékának a részvételére lesz szükség ahhoz, hogy egy referendum érvényes legyen, ugyanakkor egy népszavazás csak akkor tekinthető eredményesnek, ha az azon feltett kérdésre a választói névjegyzékben szereplő polgárok legalább 25 százaléka plusz egy fő igennel voksol.

Basescu a törvényes határidő utolsó perceiben, éjfél előtt néhány perccel látta el kézjegyével a jogszabályt. A jobboldali elnök azért húzta az időt a kihirdetéssel, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) ne rendezhessen érvényes alkotmánymódosítási népszavazást a jövő évi államelnök-választással egy időben.

A törvény a hivatalos közlönyben való megjelenése után egy évvel lép hatályba, tehát leghamarabb 2014. december 15-én lehet majd olyan népszavazást rendezni, amelynek érvényességéhez elegendő lesz a névjegyzékben szereplő választók 30 százaléka plusz egy fő. Az elnökválasztás második fordulóját azonban legkésőbb december 14-én lehet megrendezni Romániában, a szokásjog szerint ugyanis az országban mindig vasárnap hívják urnák elé a választókat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.