A dokumentum arról árulkodik, hogy japán védelmi stratégiájának súlypontja az országtól északra fekvő területekről a Kelet-kínai-tengerre tolódik el, hogy ellensúlyozza Kína növekvő tengeri és szárazföldi katonai jelenlétét a térségben.
Szakértők szerint a stratégia és a védelmi kiadások tervezése összhangban van a térségben évek óta tapasztalható hatalmi átrendeződéssel. A szigetország szomszédai és lakosainak egy része azonban attól tartanak, hogy Japán elhagyja az eddigi pacifista irányvonalat. A stratégia szerint Kína növekvő katonai jelenléte, a kínai politika átláthatóságának hiánya és Peking „fölényes” hozzáállása – ideértve a Kelet-kínai-tenger feletti légvédelmi azonosító övezetének kiterjesztését – a lehetséges biztonsági kockázatok forrásának tekinthető.
A tervek szerint az északi országrészről távoli délnyugati szigetekre helyeznek át csapatokat, az amerikai hadseregéhez hasonló „kétéltű” egységeket hoznak létre a szárazföldi erők részeként, hogy ezeknek a szigeteknek az esetleges megszállása ellen gyorsan tudjanak védekezni. Emellett korairiasztó-rendszereket, tengeralattjárókat és rakétaelhárító rendszereket telepítenének, hogy javítsák a japán felderítési képességeket a térségben.
