Kína ellen fegyverkezik Japán

A szigetország pilóta nélküli kémrepülőgépeket, rakétaelhárítókat és úgynevezett kétéltű egységeket vásárol.

VZ
2013. 12. 17. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dokumentum arról árulkodik, hogy japán védelmi stratégiájának súlypontja az országtól északra fekvő területekről a Kelet-kínai-tengerre tolódik el, hogy ellensúlyozza Kína növekvő tengeri és szárazföldi katonai jelenlétét a térségben.

Szakértők szerint a stratégia és a védelmi kiadások tervezése összhangban van a térségben évek óta tapasztalható hatalmi átrendeződéssel. A szigetország szomszédai és lakosainak egy része azonban attól tartanak, hogy Japán elhagyja az eddigi pacifista irányvonalat. A stratégia szerint Kína növekvő katonai jelenléte, a kínai politika átláthatóságának hiánya és Peking „fölényes” hozzáállása – ideértve a Kelet-kínai-tenger feletti légvédelmi azonosító övezetének kiterjesztését – a lehetséges biztonsági kockázatok forrásának tekinthető.

A tervek szerint az északi országrészről távoli délnyugati szigetekre helyeznek át csapatokat, az amerikai hadseregéhez hasonló „kétéltű” egységeket hoznak létre a szárazföldi erők részeként, hogy ezeknek a szigeteknek az esetleges megszállása ellen gyorsan tudjanak védekezni. Emellett korairiasztó-rendszereket, tengeralattjárókat és rakétaelhárító rendszereket telepítenének, hogy javítsák a japán felderítési képességeket a térségben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.