Kínai hekkerek törtek be a külügy rendszerébe?

Magyarország Külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörhettek kínai hekkerek.

KA
2013. 12. 10. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fireeye szerint a Magyarország mellett Csehország, Portugália, Bulgária és Lettország külügyminisztériumait is érintő kibertámadások 2010-ben kezdődtek, és jelenleg is folynak. A jelentés szerint nem állapítható meg, hogy a támadások a kínai kormányhoz köthetők-e, csupán az, hogy kínaiak az elkövetők. Ugyanakkor a lap azt írta, hogy biztonsági szakértők szerint a kínai kormány több hasonló korábbi támadásért tehető felelőssé.

A cikkben az is szerepel, hogy az információkkal kapcsolatban keresték a hazai külügyet is, de választ nem kaptak. Ezzel kapcsolatban Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője az MNO-nak elmondta, hogy ilyen megkeresést nem kaptak az amerikai újságtól. A hekkertámadások hírére közölte, nem kívánnak sajtóinformációkkal foglalkozni.

A cikkből az sem derült ki pontosan, hogy milyen információkhoz jutottak hozzá a hekkerek. A Fireeye nyomozása szerint a támadók feltérképezték célpontjaik számítógépes rendszereit, és olyan felhasználók után kutattak, akiken keresztül fontos célpontok számítógépeihez tudnak hozzáférni. Ezt úgy állapították meg a cég kutatói, hogy augusztusban egy hétre sikerült feltörniük a kínai csoport 23 szerverének egyikét, amelyen keresztül figyelemmel kísérték tevékenységüket.

A támadók a cikk szerint relatíve egyszerű módját választották a külügyminisztériumi rendszerekbe való behatolásnak: e-mailben egy linket küldtek áldozataiknak, azt állítva, hogy a kattintás után meztelen fotókat láthatnak majd Carla Bruni-Sarkozyről (Nicolas Sarkozy volt francia elnök modellként és énekesnőként is ismert feleségéről). Amint az átvert személyek a linkre kattintottak, a hekkerek hozzáférést nyertek gépükhöz. Ősszel a támadók taktikát váltottak, és a meztelen fotók helyett a Szíriával szemben tervezett amerikai katonai csapással kapcsolatos információk ígéretével verték át célpontjaikat.

A Fireeye nyomozásának egyik vezetője szerint a most feltárt támadások célzott akciók voltak, amelyek kifejezetten külügyminisztériumokat érintettek. Az ismeretlen kínai csoport a jelentés szerint legalább 21 célpontot tört fel. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ennél jóval nagyobb a kutatók által Ke3Chang névre keresztelt akcióban megfertőzött gépek száma.

A kínaiak azért akarnak hozzáférni a külügyminisztériumok rendszereihez, hogy kereskedelmi információkat szerezzenek, illetve elolvashassák, hogy mit gondolnak a külföldi diplomaták a japánokról és az amerikaiakról (Kína két fő diplomáciai ellenfeléről) – mondta a lapnak James A. Lewis, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) kutatója.

Rob Bachwald, a Fireeye kutatási igazgatója szerint korábban feltárt akciókban a kínai hekkerek Kínával kapcsolatos jelentéseket is elloptak külügyminisztériumoktól és kutatóintézetektől. Az International New York Times szerint az ügy emlékeztetőként szolgál azt illetően, hogy miközben a világ az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nemrég napvilágra került kémkedési programjaival van elfoglalva, a kínai hekkerek továbbra is folytatják támadásaikat külföldi kormányok és cégek ellen.

Egy másik amerikai kiberbiztonsági cég, a Mandiant korábban arról számolt be, miszerint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy titkos sanghaji egysége kiterjedt internetes kémkedési programot folytat, hogy bizalmas információkat szerezzen külföldi világcégektől és kormányoktól. Akkor Peking azt állította, hogy ellenzi a kibertámadásokat, és maga is hekkerek áldozata. A Fireeye jelentésével kapcsolatban a kínai külügyminisztérium nem reagált a lap megkeresésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.