Lebukott a „gyászhuszármaffia”

Mentősök és rendőrök fogadtak el pénzt temetkezési vállalkozóktól, hogy hozzájuk irányítsák az elhunytak hozzátartozóit.

WA
2013. 12. 18. 10:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap által gyászhuszármaffiának nevezett csoport tagjait a hét elején vette őrizetbe az ügyészség: hat embert azóta előzetes letartóztatásba helyeztek, négy gyanúsított szabadlábon védekezhet, de nem hagyhatja el Bukarestet.

Az ügyészség szerint az ügyben érintett három temetkezési vállalkozó 300 és 700 lej (20 ezer – 46 ezer forint) közötti csúszópénzt fizetett egy-egy „kliens” adataiért. A cégnek átlagosan 700 lejnyi költsége van egy-egy temetéssel, így a nyugdíjbiztosítótól felvett 2200 lejes temetkezési segélyből az eladási ügynökökként közreműködő mentősök és rendőrök megvesztegetésére is futotta – írta a lap.

Az Adevarul által közölt telefonlehallgatási jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a temetkezési cégekkel összejátszó mentősök és rendőrök annak adták el az információt, aki többet ígért. Volt olyan orvos, aki arról alkudozott a temetkezési vállalkozóval a percekkel korábban elhunyt ember lakásából telefonálva, hogy a csúszópénz egy negyedik vagy ötödik generációs iPhone árát teszi-e majd ki.

„Amikor még a házadban vannak a mentősök, próbálják újraéleszteni a szívrohamot szenvedett pácienst, és máris becsenget a temetkezési vállalkozó, akkor normális, hogy gyanakodni kezdesz” – ecsetelte az ügy felgöngyölítésének kezdeteit Raed Arafat egészségügyi államtitkár.

Az ügyészség összesen 26 gyanúsított, közöttük tíz rendőrségi alkalmazott ellen indított eljárást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.