Már öt halottja van az argentin fosztogatásoknak

Az ország demokratizálódásának 30. évfordulóján fosztogató bandák lepték el Argentína számos városát.

KG
2013. 12. 10. 9:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helyszíni beszámolók szerint miközben a rendőrök a bérükről egyezkednek az önkormányzatokkal, az utcára özönlött emberek kirakatokat törnek be, s minden mozdíthatót elvisznek a boltokból. Tucumán tartományban a fosztogatók például egy egész fagylaltospultot vontattak el egy szamarak húzta szekéren, máshol a sörtől kezdve a babakocsikig mindent elloptak, ami a kezükbe került.

A fosztogatásokban hétfő estig legalább öt ember vesztette életét, köztük egy bolttulajdonos, akire rágyújtották az üzletét. Országszerte számos bank, élelmiszerbolt és üzlet bezárt, sok helyen pedig a tömegközlekedés sem működött. A sztrájkoló rendőrök helyettesítésére a kormány szövetségi biztonsági erőket vezényelt egyes, a fosztogatások és az erőszak által súlyosan érintett helyekre.

Cristina Fernández elnök mindeddig nem szólalt meg az ügyben, de kabinetfőnöke, Jorge Capitanich árulásnak nevezte a történteket.

A fosztogatási hullám a múlt héten Córdoba városában kezdődött, ahol a rendőrök alacsony bérükre hivatkozva nem voltak hajlandók munkába állni, s inflációkövető fizetésemelést követeltek. Miután a córdobai rendőröknek sikerült elérniük bérük megduplázását, országszerte számos helyen hasonló sztrájk kezdődött.

Argentínában a hivatalos adatok szerint 10 százalék körül mozog, de nem hivatalos számítások szerint valójában a 25 százalékot is elérheti a fogyasztói árak éves drágulásának üteme, ami országszerte elégedetlenséget szül. Szakszervezetük közlése szerint az egészségügyi dolgozók is munkabeszüntetésre készülnek legalább egy tucat tartományban.

Közgazdászok a populista Fernández elhibázott gazdaságpolitikáját okolják az infláció elszabadulásáért. Ugyanakkor a nyomás ellenére az elnök nem hajlandó leértékelni a 2001-ben államcsődbe került ország valutáját, arra hivatkozva, hogy kormánya nem fogja az emberekkel megfizettetni annak költségeit.

Az ország demokratizálódásának 30. évfordulóját kedden ünneplik Argentínában, de egyes politikusok az ünnepségek elhalasztását javasolták a fosztogatások miatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.