Megkegyelmeztek Barack Obama nagybátyjának

Onyango Obama 1963-ban érkezett Kenyából az Egyesült Államokba, és a massachusettsi Cambridge-ben tanult.

TK
2013. 12. 04. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leonard Shapiro bíró a bevándorlási törvény ama cikkelyére hivatkozott, amely szerint állandó lakhatási engedélyt kaphat az a személy, aki 1972 előtt érkezett az Egyesült Államokba és jó erkölcsű. A 69 éves Onyango Obama a bíróság elé állva közölte, hogy ötven éve él az Egyesült Államokban, rendszeresen fizetett adót, és csak egyszer hajtottak végre ellene hatósági kényszerintézkedést.

Az amerikai média szerint Onyango Obama 1963-ban érkezett Kenyából az Egyesült Államokba, és a massachusettsi Cambridge-ben tanult. A férfinak 1970 végéig el kellett volna hagynia az Egyesült Államokat, mert lejárt a vízuma, de ezt nem tette meg, holott többször – utoljára 1992-ben – hozott a bíróság olyan döntést, hogy ki kell őt toloncolni az országból.

Az idős férfinak tavaly augusztusban gyűlt meg a baja a bevándorlási hatóságokkal, miután Bostonban rajtakapták ittas vezetésen, és terepjárójával majdnem nekiment egy rendőrautónak. Onyango Obamát őrizetbe vették, és több mint két hetet kellett börtönben töltenie.

Az ominózus incidens után adott ki közleményt a Fehér Ház arról, hogy Barack Obama sosem találkozott édesapja kenyai féltestvérével. Onyango Obama azonban ezt kedden cáfolta a bíróság előtt, mondván, az unokaöccse a nyolcvanas évek végén három hetet töltött vele Cambridge-ben, a Harvard Egyetem joghallgatójaként.

Leonard Shapiro bíró 2010-ben menedékjogot adott Barack Obama nagynénjének, Zeituni Onyangónak is. Barack Obama akkoriban azt mondta, nem tudott róla, hogy rokona illegálisan tartózkodott Bostonban. Az ügy a 2008-as választások előtt került napvilágra, de nem befolyásolta a választások kimenetelét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.