„Az elmúlt hónapokban is nagyon szoros volt az együttműködésünk, de most egy új korszakba léphetünk” – mondta Merkel szerdán Párizsba érkezése után, amikor Francois Hollande francia elnökkel közösen rövid nyilatkozatot tett a sajtónak.
Az újraválasztott német kancellár közölte, hogy február 19-én a német és a francia kormány közös megbeszélést tart azzal a céllal, hogy elmélyítsék a két ország közötti kapcsolatokat.
Merkel és Hollande egyebek mellett az Európai Unió csütörtökön kezdődő, kétnapos csúcsértekezletéről egyeztetett egymással Párizsban. Az EU-csúcson egy európai bankunió, a szorosabb gazdasági együttműködés és a közös biztonság- és védelempolitika kérdései kerülnek terítékre.
Franciaországnak és Németországnak különleges felelőssége van Európa jövőjét illetően – jelentette ki Hollande. A francia elnök méltatta Merkel kompromisszumkészségét a bankunió kérdésében.
„Előbbre akarjuk vinni Európát és a legerősebb kontinenssé akarjuk tenni” – mondta Merkel az uniós csúcsra utalva.
Merkel egy szociáldemokrata–konzervatív nagykoalíció élén kezdte meg kedden harmadik hivatali idejét. A kancellárt elkísérte Párizsba külügyminisztere, Frank-Walter Steinmeier, aki – akárcsak Hollande – szociáldemokrata párti politikus. Steinmeier a környezetéből származó források szerint célul tűzte ki, hogy „újra beindítsa a német–francia motort”.
Németország és Franciaország barátsága egyedülálló, az országaink közötti kapcsolatok pótolhatatlanok” – jelentette ki Steinmeier.
Angela Merkel első és második megválasztása után is Franciaországba indult első hivatalos útjára, s a francia elnökök is Berlinbe látogattak először. Akkor Jacques Chirac, illetve Nicolas Sarkozy személyében konzervatív államfők voltak Merkel tárgyalópartnerei.
A múltban az együttműködést többször nehezítették nézetkülönbségek európai politikai kérdésekben. Merkel a szigorú takarékossági politika mellett érvel, míg Hollande befektetésekkel ösztönözné a növekedést. Párizsban azt remélik, hogy a nagykoalíciós német kormánnyal könnyebbé válik a két ország együttműködése.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!