Négy magyar is meghalt, ma van a 25. évforduló

A Lockerbie-nél történt terrorista merénylet 25. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

NT
2013. 12. 21. 19:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az áldozatok hozzátartozóinak részvételével tartottak egyházi szertartást a lockerbie-i Dryfesdale temetőben, ahol emlékmű őrzi a tragédiában szerencsétlenül jártak emlékét. Az emlékművet a hagyományos skót dudák hangja mellett koszorúzta meg Alex Salmond skót kormányfő. Este a londoni Westminster-apátságban is istentiszteletet tartanak, amelyen részt vesz Alistair Carmichael, a brit kormány Skócia-ügyi minisztere.

Az Atlanti-óceán másik partján, a Washington melletti Arlington katonai temetőjében tervezett megemlékezésen az amerikai kormányzatot Eric Holder igazságügy-miniszter képviseli, és több skóciai képviselő is jelen lesz. Megemlékeznek az áldozatokról a New York állambeli Siracusa egyetemén is, több áldozat ugyanis ebből a városból származott.

 

David Cameron brit kormányfő szombaton közleményében hangsúlyozta, hogy „a terrorizmus soha nem fog győzedelmeskedni”. „Lockerbie a repülés történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája, és az Egyesült Királyság területén elkövetett legvéresebb terrorcselekmény” – tette hozzá a miniszterelnök.

A Pan Am légitársaság London-New York között közlekedő Boeing 747-es gépe 1988. december 21-én, a felszállás után 38 perccel a skóciai Lockerbie felett felrobbant, a repülőn lévő 259 ember – többségében amerikai utasok és a személyzet –, valamint 11 lockerbie-i lakos életét vesztette. A merényletben négy magyar is meghalt.

2003-ban Moammer Kadhafi líbiai vezető hivatalosan is elismerte országa felelősségét a merényletért, és több mint 2,7 milliárd dollár kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben egyetlen embert ítéltek el, Abdelbászet Ali Mohamed al-Megrahi volt líbiai titkos ügynököt, aki 2012 májusában halt meg Líbiában, miután három évvel korábban rossz egészségi állapota miatt szabadon engedték a skóciai börtönből.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.