Nincs megállapodás Athén és a trojka között

Görögország nem tudott megállapodni nemzetközi hitelezőivel a következő kölcsönrészlet megadásáról.

KG
2013. 12. 17. 6:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank alkotta trojka képviselői egy hétig voltak Görögországban, hogy elvégezzék a gazdaság állapotának legújabb felülvizsgálatát és döntsenek a részletről.

A kölcsön megadásához a legfontosabb az lett volna, hogy megállapodjanak a végletesen eladósodott állami fegyvergyártó cég, az EAS átszervezéséről. De a trojka képviselői megvizsgálták azokat a terveket is, amelyeket a szintén csőd szélén álló állami bányavállalat, a LARKO, valamint az ELVO teherautógyár privatizálására készített a kormány. Áttekintették az új ingatlanadó bevezetésének és a magánszektor átszervezésének terveit is.

A hitelezők képviselőivel való hétfői tárgyalás után Antonisz Szamarasz miniszterelnök és Szturnarasz pénzügyminiszter nagyon pesszimistának tűnt azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei kedden jóváhagyják-e az országnak nyújtandó pénzügyi mentőcsomag szóban forgó részletét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.