Szergej Sojgu védelmi miniszter ezt egy moszkvai tanácskozáson közölte, amelynek témája Vlagyimir Putyin múlt csütörtöki évértékelő és programját felvázoló beszédében elhangzottak végrehajtása volt. Az elnök akkor a parlament és a kormány tagjai előtt, de a külföldnek is szóló beszédében külön fejezetet szánt az orosz fegyveres erők fejlesztésének, a hadiipar korszerűsítésének.
A ráfordítások példa nélkül álló összeget, 23 ezer milliárd rubelt (mintegy 154 ezer milliárd forint) tesznek ki. Azt is közölte, hogy az ország történetében először megoldják az orosz szárazföldi hadseregben és a hadiflottában szolgálók lakásgondjait. Az orosz állami számvevőszék adatai szerint Oroszországban 2012 végén százezer hivatásos katonának nem volt lakása. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter múlt kedden, a tárca állománygyűlésén jelentette be, hogy jövőre az Arktiszra csapatokat csoportosítanak „az Oroszországi Föderáció katonai biztonsága és nemzeti érdekeinek védelmére”. Ennek megfelelően repülőtereket, kikötőket építenek az Oroszországhoz tartozó Északi-sarkhoz közeli Ferenc József-földön és a keletebbre fekvő Új-szibériai-szigeteken. Az ország szárazföldi, északi területén is több repülőteret helyreállítanak, például Jakutföldön.
Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki egyben a hadsereg főparancsnoka, arra szólította fel a hadsereg vezetését a védelmi minisztérium múlt heti kibővített vezetői állománygyűlésén, hogy külön figyelmet fordítson az északi-sarkvidéki katonai fejlesztésekre. „Oroszország egyre intenzívebben hódítja meg ezt az ígéretes régiót, és minden eszközzel rendelkeznie kell biztonsága és nemzeti érdekei védelméhez” – hangoztatta az államfő. Az elnök szeptemberben, ugyancsak a védelmi minisztérium tanácskozásán beszélt arról, hogy ismét megnyitják az északi Jeges-tengeren lévő Új-szibériai-szigeteken 1993 óta használaton kívüli repülőteret.