Robbantottak az ellenzéki lapnál

A Vijesti című montenegrói újság főszerkesztőjének irodája elleni támadásban senki sem sérült meg.

BL
2013. 12. 27. 21:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főszerkesztő irodája elleni támadásban senki sem sérült meg, csak a szerkesztőségnek helyet adó épület ablakaiban és homlokzatában esett kár. A szerkesztőségben a támadás idején tizenhatan tartózkodtak.

A lap kiadója gyilkossági kísérletnek nevezte a robbantást, amely már a sokadik támadás volt a Milo Djukanovic miniszterelnökkel és a montenegrói üzleti és politikai elittel szembeni kritikus hangvételéről, illetve korrupciós ügyekről és a szervezett bűnözésről közölt tényfeltáró anyagairól ismert lap ellen.

Augusztusban a Vijesti egyik újságírójának otthona előtt robbant pokolgép, októberben kövekkel dobálták meg a lap szerkesztőségét a Montenegró első melegfelvonulásával kapcsolatos indulatok miatt, 2011-ben pedig az újság szolgálati autóit gyújtották fel. Djukanovic a pénteki támadást követően azt mondta: a rendőröknek és az ügyészeknek meg kell mutatniuk, hogy képesek megbirkózni a problémával, különben le lesznek váltva.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) viszont közleményében arra emlékeztetett, hogy korábban elmaradt a hasonló incidensek kivizsgálása, ami „a büntetlenség üzenetét hordozza”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.