Strasbourg kiállt Hunvald mellett

De „csak” 800 ezret kap a 32 millió helyett.

WA
2013. 12. 10. 14:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság szerint ezzel a magyar hatóságok megsértették a fővárosi VII. kerület egykori vezetőjének ahhoz fűződő jogát, hogy ésszerű időn belül lefolytassák ellene az eljárást, vagy amíg ez tart, visszanyerhesse szabadságát.

Hunvald György keresetében összesen több mint 32 millió forint kártérítést követelt, ám a bíróság ezt elutasította és mindössze 2700 euró (mintegy 810 ezer forint) nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg az egykori polgármesternek. Hunvald a fogva tartása alatt elmaradt jövedelme miatt 22 105 103 forint vagyoni, továbbá 10 millió forint nem vagyoni jellegű kártérítést követelt, de a strasbourgi bírák nem láttak ok-okozati összefüggést a polgármester anyagi kára és a magyar állam által elkövetett jogsértés között.

Az emberi jogi bíróság leszögezi, hogy a fogva tartás hosszának indokoltságát nem lehet a körülményektől elvonatkoztatva vizsgálni, csak az ügy sajátosságainak figyelembe vételével, s a tagállami hatóságok feladata, hogy biztosítsák, az előzetes letartóztatás ne haladja meg az indokolt mértéket.

A magyar hatóságok a felmerült bűncselekmények súlyossága, a szökés, elrejtőzés vagy másokkal összejátszás, továbbá a visszaesés veszélyei miatt hosszabbították meg folyamatosan Hunvald György vizsgálati fogságát.

A szökés veszélyét a bűncselekmények és a várhatóan kiszabott büntetés súlyosságára, valamint a bizonyíték bizonyos „elemére” hivatkozva látta indokoltnak a magyar bíróság, ám a védelem nem tudhatta meg, mi ez a bizonyíték – derül ki a strasbourgi ítéletből. A másokkal összejátszás és a visszaesés veszélyét pedig a felmerült bűncselekmény szervezett jellege és az érintett összegek léptéke okán tartotta indokoltnak a magyar bíróság, de Strasbourg úgy véli, a magyar bíróságok nem vizsgálták meg megfelelően, hogy ezek valóban alátámasztják-e a levont következtetéseket.

„A vádak súlyossága önmagában szükséges, de nem elégséges feltétel ahhoz, hogy (Hunvaldot) egész idő alatt fogva tartsák” – húzza alá ítéletében az emberi jogi bíróság, amely szerint a szökés és összejátszás, valamint a visszaesés megítélése esetén a magyar bíróság sablonos döntéseket hozott a vizsgálati fogság meghosszabbításáról, anélkül, hogy Hunvald György érveit érdemben megfontolta volna.

A strasbourgi bírák azt is megjegyzik, hogy a vizsgálati fogság 31 hónapja alatt nem látja nyomát, hogy a bíróság érdemben megfontolta volna enyhébb kényszerintézkedés, lakhelyelhagyási tilalom vagy házi őrizet alkalmazását.

„A bíróság azon a véleményen van, hogy a panaszos hosszú fogva tartása nem tekinthető szükségesnek az eljárás rendes lefolytatásának szempontjából” – foglalja össze döntését a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.

Az ítélet egyelőre nem jogerős. A döntés ellen mind a magyar állam, mind Hunvald György fellebbezhet az úgynevezett Nagykamarához. A bíróság ítélete akkor válik jogerőssé és végrehajtandóvá, ha ezt három hónapon belül egyik fél sem kéri, vagy mindketten bejelentik, hogy nem óhajtanak élni ezzel a lehetőséggel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.