Thaiföld: rálőttek a tüntetők táborára

A merénylők gépkocsival közelítették meg a tábort, az akciónak egy halálos áldozata és három sebesültje van.

2013. 12. 28. 7:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendőrségi jelentések és szemtanúk beszámolói szerint a merénylők gépkocsival közelítették meg a tábort, majd leeresztették egyik ablakát, és azon keresztül adtak le lövéssorozatot egy M16-os gépkarabélyból. Négy embert sebesítettek meg; őket kórházba szállították, egyikük belehalt sérüléseibe. A megtámadottak a meglehetősen vegyes összetételű kormányellenes erők egyik ifjúsági szervezetéhez tartoztak. Az utóbbi napokban-hetekben összesen nyolc halálos áldozata volt a thaiföldi kormány ellen fellépők és a rendfenntartó erők közötti összecsapásoknak, december eleje óta mintegy négyszáz ember sebesült meg a zavargásokban.

Csütörtökön például Bangkokban közel százan megsérültek és egy rendőr meghalt, amikor tüntetők erőszakkal próbáltak behatolni annak a stadionnak a területére, ahol az előre hozott választások jelöltjeinek regisztrációját készítették elő. Az incidens után a választási bizottság a szavazás időpontjának későbbre halasztását kérte a kormánytól, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudnának tiszta és szabad voksolást rendezni az országban. A kormány azonban elutasította ezt a kérést.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint a választási bizottság szombaton kezdte meg a február 2-ra hirdetett parlamenti választásokon részt venni kívánó pártok bejegyzéshez szükséges dokumentumainak átvételét. Eddig 53 alakulat kérte bejegyzését. A tüntetők elutasítják a választások megrendezését, ehelyett azt szeretnék, ha a király maga nevezne ki egy „népi bizottságot”, azaz egy választás nélkül felálló ideiglenes kormányt. Ez utóbbi indítványt a kormányfő elvetette, mert szerinte az alkotmányellenes és nem demokratikus. Az ellenzék szerint azonban csak így lehet megakadályozni, hogy a 2006-ban megdöntött Thakszin Sinavatra kormányfő hívei újabb választási győzelmet arassanak. Jelenleg Jinglak Sinavatra, Thakszin húga tölti be a miniszterelnöki posztot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.