12-en biztosan meghaltak

Legkevesebb 12 ember vesztette életét az Észak-Jemenben újra fellángoló, szunniták és síiták közti felekezeti harcokban.

WA
2014. 01. 20. 13:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legújabb összecsapásokat egy helyi szunnita törzs fegyveresei és a síita Húszi-klán között az váltottak ki, hogy az utóbbiak megpróbáltak egy stratégiailag fontos hegyet elfoglalni. Az éjszaka folyamán a síiták oldalán nyolcan, az al-Ahmár klán szunnita szalafista harcosai közül négyen haltak meg. Az AFP jelentése szerint az elmúlt 48 órában legkevesebb 22 ember lelte halálát a törzsek közötti összecsapásokban.

Az észak-jemeni Omrán tartományban vívott harcok egy hónapok óta tartó konfliktus nyomán robbantak ki, s azokban október vége óta több mint kétszázan vesztették életüket. A térség nagy részét ellenőrzése alatt tartó húszik azzal vádolják a helyi szunnita szalafista csoportokat, hogy külföldről verbuvált harcosok segítségével akarják kiszorítani a síitákat. A szalafisták állítása szerint az érintettek azért érkeztek a szomszédos Szaada tartományban lévő Dammádzs városába, hogy az ott működő főiskolán iszlám teológiát tanuljanak.

A hónap elején egy tűzszüneti megállapodás keretében a két fél átmenetileg letette a fegyvert Észak-Jemen nagy részén, és az egyezménynek megfelelően a szunniták áttették székhelyüket Hodeida vörös-tengeri kikötővárosba. Ennek ellenére Omrán tartomány távolabbi régióiban folytatódtak a területek uralmáért vívott harcok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.