A békekonferencia „hatalmas lehetőséget” jelent

Ez az első alkalom, hogy a szíriai kormány és az ellenzék képviselői találkoznak egymással.

TK
2014. 01. 22. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egynapos értekezlet keretében a három éve tartó, eddig már több mint 130 ezer halálos áldozatot követelő polgárháborúban szemben álló felek – a damaszkuszi kormány, valamint különböző ellenzéki csoportok – megpróbálnak kiutat találni a válságból. A tanácskozást megnyitó Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „a remény napjának” nevezte a konferencia napját, és felhívta a szíriai tárgyalóküldöttségek figyelmét arra, hogy az értekezlet „hatalmas lehetőséget” jelent.

John Kerry amerikai külügyminiszter még az értekezlet megnyitása előtt hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokon nemcsak humanitárius kérdésekről és korlátozott fegyverszüneti megállapodásokról, hanem egy átfogó békemegállapodásról is szó lesz. A tanácskozás ugyan a Genf-2 elnevezést viseli, de nem Genfben, hanem a Genfi-tó túlsó végén fekvő Montreux-ben rendezik.

Ez az első alkalom, hogy a szíriai kormány és az ellenzék képviselői találkoznak egymással. Az ellenzéknek mindazonáltal csak egy része vesz részt a tanácskozáson. Az ellenzéki delegáció késve érkezett Montreux-be, így Ban Ki Mun beszéde alatt még nem voltak jelen.

Az ENSZ, az Egyesült Államok és Oroszország diplomatái hónapok megfeszített munkájával igyekeztek meggyőzni a feleket, hogy jöjjenek el Svájcba tárgyalni. „Tudjuk, hogy rendkívül nehéz volt az út, ami elhozott idáig. Értékes időt és sok-sok emberéletet veszítettünk. Hadd mondjam ki őszintén: az Önök és mindannyiunk előtt álló kihívás hatalmas. De jelenlétük növeli a reményt” – mondta az ENSZ főtitkára.

Megfigyelők szerint nagyon nehéz megjósolni, lesz-e előrelépés a tárgyalásokon, mert a két jelentősebb szíriai politikai erő egymást kizáró célokat tűzött ki: Damaszkusz kizárja Bassár el-Aszad elnök távozását a hatalomból, míg az ellenzéki politikai erők nagy részét tömörítő Szíriai Nemzeti Koalíció szerint Aszadnak nem lehet szerepe az átmeneti kormány megalakításában.

A konferenciának helyet adó épület előtt a szíriai kormány több tucat támogatója tüntetett. A tüntetők különböző európai országokból utaztak Montreux-be, s Aszadot éltető jelszavakat skandáltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.