A kneszet fele Auschwitzba utazott

Minden idők eddigi legnagyobb izraeli küldöttsége vesz részt a holokauszt nemzetközi emléknapja auschwitzi megemlékezésein.

MD
2014. 01. 27. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A százhúsz tagú izraeli parlament ötvenöt képviselője, köztük hat miniszter utazott Lengyelországba az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján tartandó megemlékezésre. A delegációt közösen vezeti a parlamenti kormánykoalíciót irányító Jarív Levin és az ellenzék elnöke, Jichák Hercog. „Emlékezni és emlékeztetni, tanulni és tanítani, emlékmécsest gyújtani és egy rövid imát, az emlékezés imáját elmondani utazunk” – mondta Hercog még Jeruzsálemben.

A több mint kétszázötven fős küldöttséggel utazik huszonnégy túlélő is családtagjaik kíséretében, valamint a legfontosabb állami vezetők, bírák és a jeruzsálemi holokausztmúzeum, a Jad Vasem igazgatója.

A népes izraeli delegáció két repülőgépen érkezik Krakkó katonai repülőterére, ahonnan autóbuszokon viszik őket az egykori haláltábor helyén lévő emlékhelyhez. Ott megtekintik az egyik barakkban létrehozott kiállítást, majd emlékünnepségen vesznek részt. Este Krakkóban az izraeli képviselők és a külföldi kormányok küldöttei a lengyel parlamenttel együttes ülésen vesznek részt.

Az ENSZ kilenc éve szavazta meg, hogy január 27-e, az Auschwitz–Birkenau tábor felszabadulásának évfordulója legyen a holokauszt nemzetközi emléknapja. Izraelben jelenleg a nácik és szövetségeseik üldöztetéseinek mintegy 193 ezer túlélője él. Az 1953 után érkezettek közül mintegy 35 ezren nem részesülnek semmiféle kárpótlásban vagy segélyben sem a németek, sem az izraeli kormány részéről – hívta fel a figyelmet helyzetükre az évforduló kapcsán a túlélőket tömörítő egyik szervezet vezetője. Különféle kormányzati segélyekben – pénzügyi vagy orvosi kezelésüket segítő támogatásban – 123 ezren részesülnek a túlélők közül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.