Castróval tárgyalt az ENSZ-főtitkár

A megbeszélésen számos kérdést érintettek a klímaváltozástól kezdve egészen a szíriai válságig.

NT
2014. 01. 29. 7:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ban Ki Mun a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) második csúcstalálkozóján tartózkodik Havannában, és most első ízben jár a szigetországban. Látogatása alkalmával 55 percen át tárgyalt Fidel Castróval – közölte kedden az ENSZ-főtitkár hivatala. Tájékoztatása szerint a megbeszélésen szó volt a szíriai, a közép-afrikai, a dél-szudáni és a kongói helyzetről, de tárgyaltak emellett az élelmiszer-biztonságról, a klímaváltozásról és az atomtechnológiák terjedéséről.

Az ENSZ közleménye nem tesz említést arról, hogy Ban és Castro megbeszélésein volt-e szó az emberi jogokról vagy a kubai máskéntgondolkodókkal való bánásmódról. Farhan Haq ENSZ-szóvivő szerint Ban számos kubai vezetővel, köztük Raúl Castro elnökkel folytatott megbeszélése során felhozta az emberi jogok kérdését, illetve terítékre került a Kuba elleni amerikai embargó kérdése is.

Fidel Castro 48 éven át irányította Kubát, de 2006-ban megbetegedett, és ezért átengedte az elnöki széket öccsének, Raúlnak, aki hivatalosan 2008 januárja óta tölti be az államfői tisztséget. Fidel Castro azóta nagyon ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.